Az új Szépség és a szörnyeteg öt nap alatt lenyomta a rajzfilmet

A szépség és a szörnyeteg
Vágólapra másolva!
A szépség és a szörnyeteg legújabb változatának mindössze öt nap kellett ahhoz, hogy túlszárnyalja az eredeti Disney-rajzfilm összbevételét. Tette ezt úgy, hogy az 1991-es alkotást kétszer is újból bemutatták: először 2002-ben, másodszor pedig 2012-ben tért vissza a mozikba.Dan Stevens és Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1400936A rajzfilm 425 millió dollárt gyűjtött az évek során, ehhez képest az új változat már 428 milliónál tart. Az inflációt beleszámítva a 1991-es A szépség és a szörnyeteg körülbelül 760 millió dollárt termelt, de ezt az értéket is könnyedén felül fogja múlni az idei film. Ennek Emma Watson nagyon fog örülni, mivel ettől az ő fizetése is emelkedni fog.Emma Watson A szépség és a szörnyeteg New York-i premierjénForrás: AFP/Angela Weissmiddleon45893242A Disney sok pénzt ölt a projektbe, a New York Times úgy tudja, hogy a marketingköltségekkel együtt 300 millióba került az új A szépség és a szörnyeteg. Emma Watsonnak viszont meglepően alacsony, mindössze hárommillió dolláros adtak előre, viszont azzal a záradékkal, hogy a bevételtől függően tovább pénz is megilleti majd őt. Ha a film a Demóná-hoz hasonlóan összeszed több mint 700 milliót, akkor Watson összesen 15 millió dollárral lesz gazdagabb (ennyit kapott különben az utolsó Harry Potter-filmért is).A szépség és a szörnyeteg március 23-tól a magyar mozikban is látható, az előrejelzések alapján a hét végéig már az 500 millió dollárt is meg fogja haladni az összbevétele.A szépség és a szörnyeteg főgonosza beugrott a budapesti premierrehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170322-a-szepseg-es-a-szornyeteg-fogonosza-beugrott-a-budapesti-premierre-luke-evans.htmlDöbbenetesen erősen indult A szépség és a szörnyeteghttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20170319-dobbenetesen-erosen-indult-a-szepseg-es-a-szornyeteg-emma-watson-song-to-song-t2-trainspotting.htmlEmma Watson egyszerre rettenthetetlen és álomszéphttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170131-emma-watson-a-konyvekre-bukik-a-szepseg-es-a-szornyeteg-vegso-elozeteseben.html
Vágólapra másolva!