Mérsékelten pörögtek rá a magyarok a kokós lánybúcsúra

Csajok hajnalig
Vágólapra másolva!
A hétvégi verőfényes napsütésben honfitársaink más programot találtak maguknak a mozizás helyett. Alulteljesített Scarlett Johansson csajos vígjátéka, Bruce Willis kutyás akciófilmje, illetve a Verdák harmadik része is.
Vágólapra másolva!

A nők főszereplésével készült, alpári humorú, korhatáros vígjátékok magyarországi népszerűsége eddig szakadatlanul nőtt. Az alműfaj modern klasszikusának számító Koszorúslányok még csak alig több mint kilencezer nézőt vonzott az első hétvégéjén 2011 nyarán, de öt évvel később a Hogyan legyünk szinglik és a Rossz anyák már 50 ezer körüli nézőszámmal nyitott. Most viszont porszem került a gépezetbe, a lánybúcsún bekokózva halálos balesetet okozó fiatal nők görbe estéjét bemutató Csajok hajnalig hiába jóval viccesebb, mint a korábban említett három film, a magyar nézők nem rohantak a vetítéseire kiemelkedő számban.

Zoë Kravitz, Illana Grazer, Scarlett Johansson, Kate McKinnon és Jillian Bell a Csajok hajnaligban Forrás: InterCom

A Scarlett Johansson mellett a Broad City című tévésorozatból ismert Ilana Glazert, a legutóbb a Szellemirtók-ban remekelő Kate McKinnont, illetve Lenny Kravitz csodaszép lányát, Zoét is felvonultató komédiára csak 25 916-an fizettek be a hétvégén. Ez azonban még mindig tisztességesebb eredmény, mint amit a Csajok hajnalig Amerikában tudott összehozni, és reméljük, hogy ez a huszonötezer ember majd lelkesen ajánlja a filmet az ismerőseinek.

Verdák 3 Forrás: Fórum Hungary

Csalódást okozott a Verdák 3 is. A filmek minősége szempontjából a leggyengébb, a hozzá kapcsolódó játékeladásokat tekintve viszont a Pixar legjövedelmezőbb filmsorozatának első része 33 881 nézővel indult nálunk 2006-ban, az öt évvel későbbi második epizódra pedig már 88 903 jegyet adtak el a nyitóhétvégén. Az új film eredménye jóval közelebb van az elsőhöz: csütörtök és vasárnap között 48 861 gyermek és felnőtt tekintette meg a romjaiból visszatérő Villám McQueen kalandjait.

Bruce Willis visszatérésére azonban még várnunk kell. A kopasz szupersztárnak 2012-ben két jó filmjét is bemutatták nálunk (Holdfény királyság, Looper), azóta viszont egyet sem. Némileg érthetetlen, hogy a Volt egyszer egy Venice című friss portékáját miért küldték a magyar mozikba (ebből a fajta akciógagyiból Willis évente kettőt szokott leszállítani, de általábban egyből DVD-n landolnak), de ha már oda került, 7 442-en adtak neki egy esélyt.

Bruce Willis és John Goodman a Volt egyszer egy Venice című filmben Forrás: Big Bang Media

Sajnálatosan kevesen adnak esélyt azonban Mundruczó Kornél Jupiter holdja című remekművének. A látvány terén a hollywoodi szuperprodukciókat is kenterbe verő akciócsodáról Will Smith azt mondta, hogy még biztosan megnézi párszor, de úgy tűnik, a legtöbb honfitársunk teljesen ki van békülve azzal, ha egyszer sem látja moziban. Márpedig ezt a filmet moziban kell látni, mert Rév Marcell virtuóz operatőri munkája és Jed Kurzel (Alien: Covenant) nyugtalanító zenei aláfestése ott fejti ki a legjobban hidegrázós hatását.

Balsai Móni a Jupiter holdja című filmben Fotó: Szemerey Bence / InterCom

Mindenesetre már annak is örülhetünk, hogy a katasztrofális nyitás után a második hétvégére nem omlott össze teljesen a Jupiter holdja nézettsége (ahogy az lenni szokott, amikor az ürességtől kongó mozitermekben elkezdenek inkább más filmeket vetíteni), hanem csak húsz százalékkal csökkent.

Eddig 5 411-en fogadták be a repülő szír fiú történetét, ami több, mint ahányan A tökéletes gyilkos-ra vagy a Kojot-ra beültek, de arra már nem fogadnánk, hogy Mundruczó alkotása le tudja majd nyomni a másik idei menekültes témájú magyar filmet, Az állampolgár-t. Pedig 12 170 nézőjével az sem robbantott éppen kasszát.

A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):

1. Verdák 3 (48 861 / 48 861)
2. A múmia (33 311 / 99 849)
3. Csajok hajnalig (25 916 / 25 916)
4. A Karib-tenger kalózai: Salazár bosszúja (21 913 / 267 122)
5. Wonder Woman (17 814 / 109 858)
6. Volt egyszer egy Venice (7 442 / 7 442)
7. Egy ropi naplója - A nagy kiruccanás (8 233 / 38 742)
8. A galaxis őrzői vol. 2 (5 116 / 282 144)
9. Alien: Covenant (3 054 / 156 185)
10. Bébi úr (3 635 / 194 734)