A Gru 3 az összes idei filmet lepipálta a magyar mozikban

Gru 3
Vágólapra másolva!
Nagyot kaszált a magyar mozikban a Gru 3, az idei év legjobb nyitását van túl a rajzfilm. Edgar Wright rendező rajongói is örülhetnek, a Nyomd, bébi, nyomd már most felülmúlta a rendező eddigi legnagyobb hazai sikerének az össznézőszámát. 
Vágólapra másolva!

Az idei év legjobb nyitóhétvégéjét produkálta a Gru 3, 138 859, az előjátszásokkal együtt 147 396 ember gondolta úgy, hogy a pályáját gonoszként kezdő, de aztán jó útra tért mesehőssel tölti a hétvégéjét. A rajzfilm a Halálos iramban 8 rekordját döntötte meg, amely 130 341 nézővel rajtolt el.

Az öt legjobban nyitó film a magyar mozikban 2017-ben

  1. Gru 3 - 138 859 néző
  2. Halálos iramban 8 - 130 341 néző
  3. A sötét ötven árnyalata - 112 287 néző
  4. A Karib-tenger kalózai - 105 003 néző
  5. A szépség és a szörnyeteg - 90 589 néző

Míg Amerikában megtorpant Gru népszerűségének a növekedése, addig nálunk továbbra is emelkedik. Az első rész 44 094 eladott jegyet tudott felmutatni az első hétvégét, a Gru 2 már 77 942-t, a harmadik epizóddal pedig már bőven százezer néző fölé tornászta magát. A Minyonok-kal azért így sem tudta felvenni a versenyt, az Illumination Entertainment stúdió legnagyobb magyarországi sikerére 209 205-en voltak kíváncsiak az első négy napon.

Gru 3 Forrás: UIP Dunafilm

2017 legnézettebb filmje a magyar mozikban a Kincsem, amelyre eddig 407 563 jegyet adtak el. Izgalmas kérdés, hogy vajon az év végéig meg tudja-e őrizni az elsőségét. A Gru 3-at már előzetesen is veszélyes kihívónak tartottuk, mivel az animációs filmek sokáig fenn tudják tartani az érdeklődést, és arra is emlékeztünk, hogy két évvel ezelőtt a Minyonok pár hét alatt több mint félmillió nézőt gyűjtött. A Gru 3 végül nem tarolt akkorát, mint a halandzsázó sárga izék önálló filmje, de így sem szabad tehát leírni, ha csak kevés nézőt veszít a következő hétvégén, akkor befoghatja a Kincsem-et.

Edgar Wright rendezőnek öt film és tizennégy év kellett ahhoz, hogy az amerikai moziközönség észrevegye a zsenialitását. A magyar közönség is csak most, a Nyomd, bébi, nyomd kapcsán eszmélt fel: az akció-musicalre 26 633 ember váltott jegyet. Azaz már most többen látták, mint a 2007-es Vaskabátok-at az egész mozis pályafutása alatt, ugyanis a zsarufilm-paródiára összesen 24 728-an ültek be.

Ansel Elgort a Nyomd, bébi, nyomd című filmben Forrás: InterCom

A brit rendező filmjeinek eddig sanyarú sorsa volt hazánkban. A 2003-as Haláli hullák hajnala csak DVD-n jött ki, a Vaskabátok-nál volt egy kis fellángolás, de aztán a Scott Pilgrim a világ ellen-re alig volt valaki kíváncsi, az első hétvégéjén nagyjából 1 200-an ültek be rá. Ezek után nem csoda, hogy A világvégé-t egyik hazai forgalmazó sem vállalta be.

A Nyomd, bébi, nyomd minden várakozást felülmúló eredménnyel zárta a hétvégét. A 2011-es Drive is a kritikusok kedvence volt, és ugyanígy egy nem éppen bőbeszédű sofőrről szólt, de Nicolas Winding Refn filmjére csak 9 308-an váltottak jegyet az első hétvégén. Végül 42 ezer jegy fogyott el rá, ezt a számot is lazán túl fogja szárnyalni az idei év eddigi legvagányabb akciófilmje, a Nyomd, bébi, nyomd.

A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):

1. Gru 3 (138 859 / 147 396)
2. Transformers: Az utolsó lovag (27 445 / 102 867)
3. Nyomd, bébi, nyomd (26 633 / 26 633)
4. Verdák 3 (11 023 / 106 308)
5. Csajok hajnalig (10 961 / 72 065)
6. 4. A Karib-tenger kalózai: Salazár bosszúja (8 068 / 299 334)
7. A múmia (7 413 / 131 617)
8. Wonder Woman (5 947 / 136 729)
9. Élesítve (4 735 / 14 484)
10. Oltári baki (3 115 / 3 741)