Az utóbbi években minőségi szempontból egyre megbízhatóbb lett az Oscar-díj, és egyre bátrabb jelölések jelentek meg az Akadémia palettáján, idén viszont úgy fest, Oscar visszatér a klasszikus, optimista közönségfilmekhez. Ezt jelzi David Fincher szentimentális Benjamin Buttonjának rekordszámú (13) jelölése és Danny Boyle Gettó milliomosának elismerése a fő kategóriákban. Ráadásul a jelöltek közt hemzsegnek idén a sztárok; jelölt Brad Pitt, Angelina Jolie, Penélope Cruz, Kate Winslet és persze a néhai Heath Ledger.
|
A tavalyi Oscar-díjátadó televíziós közvetítésének katasztrofális nézettségi adatai gyökeres változtatásokra késztették a show producereit. Egyrészt most először tarkítják majd az adást filmreklámok, másrészt pedig a humorista-házigazdák helyett idén egy jóvágású, klasszikus filmsztár, Hugh Jackman fogja vezetni a gálát. A közönség felé nyitás azonban a jelöltek névsorán is tetten érhető, a főbb kategóriák esélyeseit az elkövetkező hetekben részletesen is áttekintjük, most rövid esélylatolgatással együtt rágjuk magunkat végig a frissen bejelentett versenyzők névsorán. - - - - - LEGJOBB FILM Gettó milliomos
Ez az a ritka sikertörténet, amit imád Hollywood: fél évvel ezelőtt még az is kétséges volt, hogy egyáltalán moziba kerül-e Danny Boyle (Trainspotting, 28 nappal később) Indiában, ismeretlen színészekkel forgatott filmje; a torontói filmfesztivál közönségdíja, egy rakás kritikusi elismerés, valamint a Golden Globe-tarolás után azonban vitathatatlan éllovassá vált a Legyen Ön is milliomos!-nyertes szegénylegény dickens-i hatásokat mutató története. Minden mellette szól: látványos, szociálisan érzékeny, optimista végkicsengésű és imádja a közönség. Ráadásul az amerikai közhangulat a Nem vénnek való vidék vagy A tégla borongóssága után vidámságra vágyik, talán ezért bélyegezték sokan az Obama-éra első emblematikus filmjének a Gettó milliomos-t. Hazai bemutató: február 19. + + + Benjamin Button különös élete
Ha a Gettó milliomos Dávid, akkor Benjamin Button lesz Góliát, ez esetben egy nagy költségvetésű, sztárokkal telepakolt, látványos hollywoodi eposz, ami sokkal inkább részleteiben érdemes díjazásra (ezt jelzi az idei legtöbb, 13 jelölése) mintsem egészben. A "szentimentalista", "üres" és "Forrest Gump-utánérzés" jelzőket nehéz lemosnia magáról, és mindenki tudja, hogy David Fincher kevésbé Oscar-barát, korábbi filmjeihez képest művészi megalkuvás. Hazai bemutató: február 5. + + + Milk
Sokan a három évvel ezelőtti Brokeback Mountain-fiaskó miatti vezeklésnek tekintik az első szabadon választott homoszexuális amerikai politikus élettörténetének nyolc jelölését, pedig az Akadémia mindig is vevő volt az ilyen korrekt filmbiográfiákra. Viszont mindig is inkább a színészi kategóriákban díjazta őket. Hazai bemutató: február 26. + + + Frost/Nixon
Az Oscar-szezon utolsó hónapjaiban végig sziklaszilárd jelöltnek tűnt Ron Howard filmje. Azt viszont végig tudta mindenki a bukott elnök utolsó nagy interjújának krónikájáról, hogy a jelöltségnél tovább nem mehet. Így is lett; öt jelöléséből minden kategóriában "futottak még" státuszt élvez, minden valószínűséggel üres kézzel fog távozni a ceremóniáról - elvégre a bukott elnökökből perpillanat elege van Amerikának. Hazai bemutató: január 29. + + + A felolvasó
Talán sohasem fogják megbocsájtani a mozifanatikusok ennek a filmnek, hogy minden megbízható előrejelzés ellenére a véghajrában kiütötte A sötét lovag-ot a legjobb ötből. Azt persze ne feledjük, hogy producerei között két tavaly elhunyt, az Akadémia által sokat méltatott művészt (Anthony Minghella, Sydney Pollack) találunk, ráadásul második világháborús témájú regényadaptáció, ami két régóta bevált Oscar-varázsszó. Szóval meglepetés, de jobban belegondolva mégsem annyira. Hazai bemutató: március 6. Nyerni fog: Gettó milliomos |
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.