Bizonyára sok csalódott Avatar-rajongó tette fel magának tegnap a fenti kérdést. Válasz ugyan nincs, hiszen az Amerikai Filmakadémia nem hozza nyilvánosságra, hogy a csaknem hatezer szavazat milyen arányban oszlott meg a tíz jelölt film közt, de a Hollywood Reporter egyik szerzője, Elizabeth Guider előállt néhány érdekes találgatással.
![]() |
| James Cameron úgy tesz, mintha meg akarná fojtani Kathryn Bigelow-t az Oscar-díjkiosztón |
Legérdekesebb teóriája, hogy az idén bevezetett preferenciális szavazási rendszernek (ennek működését itt írtuk le) is köze lehet az Avatar bukásához. A korábbi években a szavazóknak egy filmre kellett leadniuk a voksukat, idén azonban mind a tíz jelöltet sorba kellett állítaniuk. Elképzelhető, hogy az Avatar-t többen tették első helyre, mint az Oscart végül elnyerő A bombák földjén-t, azonban ebben a rendszerben az is számíthat, hogy második-harmadik helyen melyik filmet nevezték meg legtöbben, és ez A bombák földjén-nek kedvezhetett, hiszen nagyjából mindenki szerint remek film. Tehát valószínűleg azok is a listájuk előkelő helyén szerepeltették, akik elsőnek más filmet jelöltek meg, míg az Avatar sokkal megosztóbb volt, így feltehetően nagyon sok listának a végére került.
Az Avatar kampányának hiányosságai is közrejátszhattak a vereségben. Eleinte főleg a forradalmian új 3D-s megoldást domborították ki a film népszerűsítése közben, ami ugyan sokaknak bejön, de mégsem olyan emocionálisan megragadó indok, ami egyértelművé tenné, hogy a filmre kell szavazni. Visszaüthetett az is, hogy James Cameron lépten-nyomon hangsúlyozta, hogy a színészi alakításokat a motion capture-technika ellenére ugyanúgy kell megítélni, mint egy hagyományos, élőszereplős filmben. Ez nem feltétlenül tetszett az akadémia szavazótáborának többségét kitevő színészeknek, akik akár úgy is érezhetik, hogy megélhetésüket fenyegeti a motion capture.
És lehet az is, hogy A bombák földjén egyszerűen szimpatikusabb volt az Avatar-nál. A filmet egy nő rendezte, nehéz körülmények közt a Közel-Keleten, mindössze tizenötmillió dollárból, miközben James "én vagyok a világ királya" Cameron hosszú évek alatt minimum háromszázmillió dollárt tapsolt el egy legmodernebb technikával felszerelt Los Angeles-i stúdióban. Lehet, hogy a szavazók többsége úgy érezte, helyénvaló egy kis, független filmet támogatni a dollármilliárdokat besöprő gigaprodukcióval szemben.
Olvasnivaló: tudósításunk a 82. Oscar-díjkiosztóról
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.