Hannibal lerágja első áldozata arcát

Vágólapra másolva!
Itt a február elején mozikba érkező legújabb Hannibal Lecter-film hosszú előzetese, amelyben szép részletesen elmagyarázzák, hogyan lett a kisfiúból emberevő szörny, és egy savban szétmaratott ember haláltusáját is végignézhetjük.
Vágólapra másolva!

A korábban más munkacímeken futó, de végül Hannibal Rising-nak elkeresztelt könyv (amely decemberben került az amerikai könyvesboltok polcaira) és a film a már megismert Hannibal Lecter-sztorik előzményét meséli el: hogy a litvániai kisfiú, aki a második világháború során tanúja lesz szülei halálának, hogyan esküszik bosszút, és hogyan válik emberevő sorozatgyilkossá.

Peter Webber (Leány gyöngy fülbevalóval) filmjének előzetese keveset mutat, de sokat sejtet: vészjósló orvosi eszközöket és egy csecsemő boncolását látjuk, majd kiderül, hogy a fiatal Lecter szinte nem is emberi lény, akármit kérdeznek tőle a rendőrök vallatás közben, a hazugságvizsgáló gép karja sosem leng ki. Látunk egy gyanús sárgás folyadékkal teli tartályba beleeresztett, ordító áldozatot, és csaknem megpillantjuk Lecter első emberi vacsorájának maradványát, egy erdőben fához kötözött férfi holttestét, akinek a gyilkos lerágta az arcát.

Lectert a Hosszú jegyesség-ből ismert, francia Gaspard Ulliel alakítja, a szétmarcangolt férfi pedig, aki Lecter szüleinek meggyilkolásáért jut erre a sorsra, Rhys Ifans (Sztárom a párom, Libidó). Egy pillanatra Gong Lit (Miami Vice) is megpillanthatjuk, aki Lady Murasakit játssza, a Franciaországba kerülő Lecter nagybátyjának feleségét, aki szárnyai alá veszi a fiút, és gondoskodik róla, hogy orvosi tanulmányokat folytathasson.