Szász János az első rendező, aki a Filmalap támogatásával elkezdhetett forgatni. Március elején, az egyik első munkanapon jártunk kint az Agota Kristof regényén alapuló A nagy füzet forgatásán, ahol megtudtuk, hogy Ulrich Thomsen egy vérnősző, pedofil barom, aki csak két leves nevét tudja magyarul, és kiderült az is, miért szerepelnek abszurd méretű vajas kenyerek a filmben.

Helen Mirren szerda este Budapestre érkezett Az ajtó című film premierje alkalmából. A sajtótájékoztatón kiderült, hogyan kötődik az Oscar-díjas brit színésznő Kelet-Európához, hogy mit szeret a magyarokban és hogy milyen könyvekkel készült Emerenc szerepére. No meg persze arról is meggyőződtünk, hogy hatvanhat évesen még mindig bombanő.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static5.origos.hu/i/1203/20120307-helen-mirren-emerenc-szerepeben-szabo6.jpg)
Nem kerülhet mostanában magyar film úgy a Berlinaléra, hogy ne legyen valamilyen politikai mellékzöngéje. Így volt ez tavaly Tarr Béla A torinói lovával, és így lett ez idén Fliegauf Bence díjnyertes Csak a szél című alkotásával. A rövidfilmek között bemutatott Magyarország 2011 című, Tarr Béla által gründolt rövidfilmgyűjtemény esetében pedig eleve borítékolva voltak a politikai kérdések.

Fliegauf Bence Csak a szél (kritika) című filmjével szombat este elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. A díjazottak sajtótájékoztatója után a rendező az [origo]-nak telefonon elmondta, hogy az Ezüstmedve meglepetés volt, annak ellenére, hogy "mindig sokan gratulálnak az embernek, amikor premierje van, de most még annál is többen gratuláltak, mint általában. Lehetett érezni, hogy ez a film valamitől működik. De a fesztiválon nagyon ügyesen titkolóznak a díjazásról, így az utolsó pillanatig nem tudtuk, hogy mi lesz."
![]() |
| Fliegauf Bence szombat este az Ezüstmedve-díjjal |
Amikor a sajtótájékoztatón Fliegaufot arról kérdezték, milyen reakciókat kapott Magyarországon a filmje, elmondta, hogy bár még nem mutatták be, bizonyos szélsőjobboldali honlapokon "cigányseggnyaló"-nak titulálták alkotása miatt, amely a 2008-2009-es romagyilkosságok témáját dolgozza fel. "Meg is fordult a fejemben, hogy ezentúl 'Fliegauf Bence cigányseggnyaló'-ként fogok bemutatkozni mindenhol." Hozzátette, hogy a normális emberek büszkék a díjra, és hogy "én büszke magyar vagyok, annak ellenére, hogy néha nehéz büszkének lenni a magyarságomra. De ma este könnyű."
Kérdésünkre, hogy nem fél-e a további szélsőséges reakcióktól, úgy felelt, hogy "a negatív szélsőségekben mindig az a jó, hogy kisebbségben vannak. Abban bízom, hogy lesznek kiegyensúlyozott vélemények is. De ennek a filmnek pont az a célja, hogy beszélgetést indítson el. Lesznek, akik majd engem szidnak a film miatt, de miközben ezt teszik, valójában nem rólam nyilvánítanak véleményt, hanem egy társadalmi problémára reflektálnak. A szélsőségek egyébként csak hangoskodjanak nyugodtan, az a dolguk. Engem büszkeséggel tölt el, amikor cigányseggnyalónak neveznek."
![]() |
| Fliegauf Bence szombat este az Ezüstmedve-díjjal |
A fesztiválon nem csak a zsűri díjazta a filmet, a kritikai fogadtatása is nagyon kedvező volt. A visszajelzésekről a rendező elmondta nekünk, hogy "mindenki nagyon lelkes volt, nagyon működött ez a nem sztereotip cigányábrázolás. Romákról még nem készült olyan film, ami ilyen természetesen mutatja meg őket, és úgy mutatja meg azt a félelmet, amit átélnek, hogy a néző is átéli velük." A legérdekesebb reakció számára az volt, hogy "én nem tudtam előre, hogy amikor a nézők a film közben rájönnek, mit jelent a cím, az katartikusan hat. Ezen én is meglepődtem."
A sajtótájékoztatón Fliegauf elmondta a filmről, hogy "tévéfilmnek tekintem, amit nem minősítésnek szánok, hanem arra gondolok, hogy tévében kellene adni, mert a tévé feladata lenne, hogy szociális kommentárt közöljön. Ehhez képest egyik tévé sem adott támogatást a filmre, most viszont jönnek, hogy szeretnének velem interjút csinálni." A Csak a szél legfőbb hozadéka reményei szerint az lehet, hogy "azok az odaadó szociális munkások, akik évtizedek óta romákkal dolgoznak nagyon rossz körülmények közt, talán kapnak némi támogatást a film révén. Ez még a xenofóbia és a rasszizmus kitárgyalásánál is fontosabb lenne."
Az Alkonyat-szériából ismert Robert Pattinson képes sokoldalú figurát alakítani az amúgy meglehetősen unalmas Bel Ami című filmben. Mike Leigh pedig berlini pletykák szerint kétszer is megnézte a magasan kritikuskedvenc Tabut. Célegyenesben a Berlinale.

Nem sok köze van a hatvanas évek szexbombájához a zseniális színész, Billy Bob Thornton harmadik rendezésének, leszámítva, hogy a Jayne Mansfield's Car történetének helyszínéül szolgáló kisvárosban kiállítják a színésznő halálát okozó autóroncsot. Két őrült, háborús traumák által sújtott család találkozása és a generációs konfliktusok kitárgyalása egy egyszerre komoly és vicces, ironikus filmben. Egy újabb különleges mozi a Berlinálé elképesztő idei versenyprogramjában.

Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: Fliegauf nemcsak a magyar újságírók, de a külföldi nézők egybehangzó véleménye szerint is visszafogott, de velejéig sokkoló filmet rendezett. Bár a sajtótájékoztatón nem telt meg a terem, a kérdések csak úgy potyogtak a stábra. Két újságíró összeveszett a mikrofonon, és borzolta a kedélyeket a magyar kormány propagandaanyaga is.

Kilóg Steven Soderbergh durva akciómozija a berlini filmfesztivál kifinomult alkotásai közül. A bűn hálójában főszerepét játszó ex-harcművész színésznő olyan hihetően és elegánsan pürézi szét Hollywood számos menő férfisztárját - többek közt Michael Fassbendert és Ewan McGregort is -, hogy nem győzünk gyönyörködni.

Berlinben tartózkodó alkalmi szerzőnk váratlan testkontaktusba került Jake Gyllenhaallal, aki azonban inkább Léa Seydoux-nak csapta a szelet, majd elaludt. Az Oscar-díjra is jelölt színész a napokban zajló nemzetközi filmfesztivál miatt tölti napjait a fagyos Berlinben, ő a zsűri egyik tagja. A fontos feladat a jelek szerint nem akadályozza meg abban, hogy esténként jelmezbálokban részegeskedjen.

Minden idők legjobb berlini versenyprogramja? - kérdezgetjük egyre gyakrabban egymástól, mikor időnként fél óráig vitatkozunk hevesen egy-egy filmről Berlin fagyos utcáin. Bár remekműből még alig egy-kettő akadt, a középmezőnyben sok erős, felkavaró alkotás található, amelyek legnagyobb erénye, hogy ellentmondásosságuk miatt rengeteg kérdést vetnek fel, vitákat gerjesztenek, és rendszeresen bizonytalanságban tartanak. És hát menthetetlenül beleszerettem Nina Hossba.

Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.