Egy angol tudós szerint ma van az év legdepressziósabb napja, de senkinek nincs oka a szomorkodásra, ugyanis felkerült az internetre Sas Tamás 9 1/2 randi című filmjének az előzetese. Sas tavaly egy csapásra a romantikus vígjátékok hazai királyává avanzsált, amikor S.O.S. szerelem! című alkotásával új életet lehelt ebbe a fáradtnak hitt műfajba. A kritikai ajnározást (mi is dicsértük jobbról, dicsértük balról) ezúttal közönségsiker is követte, olyannyira, hogy az S.O.S. szerelem! egyenesen a tavalyi év legnézettebb magyar filmje lett (238 693 boldog jegyvásárlót tudhat magáénak). Ezek után talán nem meglepő, hogy Sas Tamás és csapata idén Valentin-napkor is egy fantasztikusnak ígérkező romantikus vígjátékkal jelentkezik, és ha van isten, ez így fog menni az idők végezetéig.
![]() |
| Jordán Adél és Fenyő Iván a 9 1/2 randi-ban | Nézd meg az előzetest! |
Az új filmben Fenyő Iván egy melírozott hajú írót játszik, aki csak úgy tud megmenekülni anyagi gondjai szorításából, ha tíz nap alatt tíz különböző nővel randizik és élményeiből könyvet ír. A szóban forgó hölgyeket olyan szépséges színésznők játsszák, mint Jordán Adél, Gáspár Kata vagy Rezes Judit, az író menyasszonya szerepében pedig a végtelenül bájos Egres Katinka tűnik fel, azonban valami balul elsült bennfentes poénnak köszönhetően a filmben megjelenő összes színésznő a lehető legelőnytelenebb módon van sminkelve és fényképezve. Az előzetes tanúsága szerint Sasék ezúttal nem elégszenek meg a multiplex-sikerrel, hanem a művészmozik népe felé is kikacsintanak egy Robert Bresson iránti tiszteletadás formájában. Mint ismeretes, az öntörvényű francia rendezőzseni forgatáskor addig ismételtette színészeivel a dialógusokat, amíg minden élet kiveszett játékukból, és képessé váltak szenvtelenül, monoton hangon, minden arcrezdülés nélkül előadni a szövegüket. Valami ilyesmivel kísérletezik Sas Tamás is, és különösebb jóstehetség nélkül is előre látható, hogy Cannes-ban emiatt zabálni fogják a 9 1/2 randi-t. Végezetül reménykedünk, hogy az alkotóknak ezúttal is sikerült előnyös szerződéseket kötniük a filmet támogató cégekkel, és az S.O.S. szerelem!-hez hasonlóan most is láthatunk majd szuperközelit egy energiaital dobozáról, valamint többperces snitteken keresztül élvezhetjük a szponzorkocsik vonulását.
[origo]
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.