Angelina Jolie-nak haja szála sem görbül

Vágólapra másolva!
A Wanted című akciófilm friss magyar feliratos előzetesében fél perc alatt több lehetetlenség történik, mint egy egész Die Hard-filmben, de épp ettől tűnik klassznak: percig sem kell majd komolyan venni, elég, ha tátjuk a szánkat, hogy milyen szexi Angie, miközben beleüríti valakibe a tárat, vagy éppenséggel rezzenéstelen arccal áll, és várja, hogy a lassított felvételen felé tartó golyó tényleg kikerüli-e a fejét.Angelina Jolie a Wanted-ban | Előzetes | Nézz sok képet a filmből!Az Angie dörzsölt bérgyilkos-figurájától öldöklőleckéket vevő James McAvoy sem komoly színészi image-ét építgeti tovább ezzel a filmmel, de sebaj, eddig úgyis főképp drámai szerepekben láthattuk (Az utolsó skót király, Vágy és vezeklés), direkt örülhetünk a változatosságnak. A film jó kis popcornmozi lesz a nyárra, mert sajnos csak júniusban érkezik a hazai mozikba, de addig is nézd végig a dögösebbnél dögösebb képeket belőle.
Vágólapra másolva!