A jó zsaru és a rossz zsaru

Vágólapra másolva!
Nem véletlen, ha a hollywoodi harmincas korosztály legjobb színészei közül kettő (Edward Norton és Colin Farrell) főszereplésével készült krimi eddig elkerülte a figyelmünket. A Pride and Glory-t ugyanis már két éve leforgatták és bedobozolva várta, hogy végre bemutassák. Az USA-ban másfél évvel ezelőtt már látható volt az előzetese az Amerikai gengszter előtt, ami szokványos zsaruthrillert sejtetett. Most végre kitűzték a bemutató időpontját és itt van egy ígéretesebb, sötétebb előzetes is.Noah Emmerich és Edward Norton a Pride and Glory-ban | ElőzetesNorton egy tisztességes New York-i rendőrt alakít, akit egy olyan ügy felderítésével bíznak meg, amelyben kulcsszerepe lehetett bátyjának és sógorának is. A családi és a szakmai érdekek ütközése alaposan próbára teszi a nyomozó lelkiismeretét. Az első benyomás alapján könnyen egy James Gray-stílusú (A bűn állomásai, Az éjszaka urai) thrillerrel lehet dolgunk, de az sem meglepő, hogy a forgatókönyv megírásában részt vett Joe Carnahan, a Narkó rendezője is. A Pride and Glory bemutatója a jövő héten kezdődő torontói filmfesztiválon lesz.
Vágólapra másolva!