90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

A visszafiatalodó ember első percei

Onozó Róbert|2008. 09. 01., 13:26|

velencei és a torontói filmfesztivál árnyékában egyre nagyobb befolyásra tesz szert egy coloradói kisváros, Telluride filmszemléje. Egy rakás fontos amerikai film már Toronto előtt egy héttel itt debütál, és minden évben sikerül egy-egy rendező-ikont elcsábítani Telluride-ba, hogy ha mást nem, legalább egy ízelítőt mutasson be készülő - és várva-várt - filmjéből. Tavaly Paul Thomas Anderson munkásságát méltatták és cserébe kaptak egy ütős fél órát a Vérző olaj-ból, idén pedig David Fincher a kvázi-életműdíjas, aki Brad Pitt-tel készített harmadik együttműködését, a The Curious Case of Benjamin Button-t tartogatja a karácsonyi szezonra. Erről a filmről már rengeteget írtunk és a szereposztás, az alapötlet és a nemrég debütált előzetes is arra enged következtetni, hogy az év egyik legnagyobb dobására számíthatunk.

Forrás: [origo]
Brad Pitt a The Curious Case of Benjamin Button című filmben

A Telluride-ban összesereglett mozifanatikusok 20 percet láthattak a rendhagyó drámából, ráadásul nem is összefüggő jeleneteket, mégis, a producerek kezdhetnek aggódni, mert a reakciók enyhén szólva vegyesek. A Slashfilm bloggerei már az előzetes láttán mesterművet kiáltottak, most viszont csalódottan távoztak a vetítésről és nem feltétlenül akkor nevettek, amikor kellett volna. A FirstShowingnál abban bíznak, hogy csak az ízelítő volt rosszul összevágva és a problémák eltörpülnek majd az egész filmet látva. Anne Thompson, a Variety bloggere viszont egy rossz szót sem szólt a filmrészletekről, hanem inkább a káprázatos látványt emelte ki. A vizuális élményt egyébként senki sem kifogásolta, bár ez nem is meglepő a Harcosok klubja és a Zodiákus rendezőjétől. Nyílt titok egyébként, hogy Fincherre óriási nyomást gyakorol a stúdió, hogy vágja nézhető hosszúságúra Benjamin Button visszafelé fejlődő élettörténetét és az eredeti három órás változat már 2 óra 40 percre apadt. Tény, hogy a Zodiákus-nak jót tett volna még egy kis vágóolló, de szomorú lenne, ha David Fincher ambíciózus víziója végül produceri nyomásra szenvedne csorbát.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »