Első két (Kurva Amal, Együtt), majd még inkább harmadik (Lilja-4-Ever) filmje után zseninek kiáltottuk ki a svéd Lukas Moodyssont. Már az első kettő és a harmadik film között is óriási hangvételbeli különbség volt, de Moodysson nem érte be ennyivel; következő két munkájával (A Hole In My Heart, Container) mindent megtett azért, hogy megbüntesse nézőit és elidegenítse rajongóit. Most, hogy ez sikerült, újabb pálfordulás várható és a svéd mester remélhetőleg visszatér a nézhető filmek univerzumába, legalábbis erre utal, hogy a Mammut főszerepeire olyan nemzetközi sztárokat sikerült leszerződtetnie, mint Gael García Bernal és Michelle Williams (aki valószínűleg egy olyasmi versenyre nevezett be, hogy ki tud a legrövidebb idő alatt a legtöbb izgalmas rendezővel együtt dolgozni - most épp Scorsesevel forgatja a Shutter Island-et).
![]() |
| Michelle Williams, Gael García Bernal | Nézd meg a Mammut előzetesét! |
A vadiúj előzetesre azonnal rásütötték a Twitch blogon, hogy Bábel-utánérzést sejtet, de ezt csak Bernal személye és a több kontinensen, több szálon futó cselekmény sugallhatja, Moodysson rendezői stílusa egyébként merőben eltér Inárrituétól. Gael egy sikeres üzletembert alakít, aki Thaiföldön csalja a nejét, a munkamániás doktornőt (Williams), de fontos szerephez jut a Fülöp-szigetekről származó bejárónőjük és az ő otthon hagyott családja is. Svédországban már januárban bemutatják a filmet, a nemzetközi premiert illetően pedig a tippünk a februári berlini filmfesztivál.
[origo]
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.