Coenék most aztán kőkemények

Vágólapra másolva!
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EAdHBC0N4U9Fi7W2 Kijött az első előzetes Joel és Ethan Coen True Grit című westernjéhez, és a klip nem okoz csalódást: baljós atmoszféra, gyönyörű képek és egy kislány, akit biztos, hogy érdekes lesz nézni két órán át. Mint korábban megírtuk, a film Charles Portis már 1969-ben is megfilmesített regényén alapul, amely egy kislányról (az újonc Hailee Steinfeld) szól, aki apja meggyilkolása után egy részeges, félszemű seriff (Jeff Bridges) és egy másik rendőr (Matt Damon) társaságában útnak indul, hogy megkeresse apja gyilkosát (Josh Brolin) és bosszút álljon. Ha hihetünk az erős hangulatú előzetesnek, ebben a filmben nem Coenék játékos oldala dominál majd.Azok a szerencsések, akik az USA-ban élnek, már karácsonykor megnézhetik a filmet, hozzánk a tervek szerint február 3-án érkezik.
Vágólapra másolva!