A hűtlen Nicole Kidman tehet róla, hogy túszul ejtették - előzetes

trespass
Vágólapra másolva!
Kijött Joel Schumacher Trespass című filmjének előzetese. Ez az a film, amivel kapcsolatban Nicolas Cage azt a cirkuszt csinálta, hogy először nem tudta eldönteni, melyik szerepet akarja eljátszani, aztán lelépett a Bahamákra, amikor már kezdődött volna a forgatás, de utolsó pillanatban mégiscsak hajlandó volt dolgozni.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UlYo0E13mPDon4ls Az előzetesből kiderül, hogy Cage egy gazdag pasast alakít, akit egy nap feleségével (Nicole Kidman) együtt túszul ejt egy banda a saját házában, ő azonban megmakacsolja magát, és nem hajlandó csak úgy engedni a rosszfiúknak. A klip azt is sejteti, hogy Kidman figurája korábban viszonyba bonyolódott az egyik túszejtő betörővel (Cam Gigandet), úgyhogy csak magára vethet, hogy ilyen helyzetbe került. A Trespass az USA-ban egyszerre kerül mozi- és VOD-forgalmazásba, október 14-én.
Vágólapra másolva!