Václav Havel bohókásnak látta a politikát - előzetes

Vágólapra másolva!
Mint ismeretes Csehország vasárnap elhunyt első elnöke, Václav Havel nemcsak politikus volt, hanem író is, viszont igazi nagy álma állítólag a filmrendezés volt. Még éppen meg tudta valósítani ezt: idén megrendezte első filmjét, de ahhoz már túl beteg volt, hogy fesztiválokra utazzon vele. Az Odcházení (Távozás) saját, 2007-ben megjelent színdarabján alapul és egy kormányzati tisztviselőről szól, aki súlyos krízisen esik át, miután eltávolítják pozíciójából. Havel úgy nyilatkozott, hogy a film "témája a vég. Az ember vége. Egy korszak vége. Egy közösség vége. A szerelem vége". A főhőst Josef Abrhám alakítja, a szeretőjét pedig Dagmar Havlová játssza, Havel özvegye. A (nyilván szándékosan) bizarr és komikus előzetesről az jutott eszünkbe, hogy ilyet rendezne Peter Greenaway, ha cseh volna.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OQvhjZaV0kBAeglr A filmet Csehországban tavasszal mutatták be, Szlovákiában nyáron került a mozikba, máshol egyelőre nem került moziforgalmazásba. A legutolsó filmes munka, amit Haveltől láthatunk, viszont nem ez lesz, hanem Milos Forman The Ghost of Munich című filmje, aminek Havel a társírója volt. A Georges-Marc Benamou könyvén alapuló film a Csehszlovákia felosztásához vezető 1938-as müncheni egyezményről szól egy újságírónő történetén keresztül, aki harminc évvel később próbálja kideríteni, hogy pontosan hogyan zajlottak az események.
Vágólapra másolva!