Megérkezett a berlini filmfesztivál nyitófilmjének, a Búcsú a királynétól (Les Adieux a la reine) című történelmi drámának az első előzetese. A film alapjául szolgáló azonos című Chantal Thomas-regény Marie Antoinette (Diane Kruger) egyik felolvasónőjének, Sidonie Laborde-nak (Léa Seydoux - Mission: Impossible 4) a szemszögéből meséli el a francia forradalom kitörésének történetét. A filmben jelentős szerepet kap a Marie Antoinette és felolvasónője, valamint a Virginie Ledoyen (A part) által megformált Polignac hercegné közti különös viszony is. A regényben leírtak szerint a királynéhoz fűződő szoros kapcsolatuk ellenére Sidonie Laborde és a Polignac család is az elsők közt volt, akik cserbenhagyták Marie Antoinette-et és elmenekültek a forradalom kitörése utáni napokban.
Az előzetes mellett két rövid jelenetet is kiadtak a filmből: az első videóban XVI. Lajost láthatjuk, amint búcsút vesz Marie Antoinette-től és gyermekeiktől, és elhagyja Versailles-t, a másodikban pedig a király és felesége a versailles-i kastély tükörtermében jelentik be a francia forradalom kitörését. A filmet Benoit Jacquot (Sade márki) rendezte, a magyarországi bemutató az év második felében várható.
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Túl meleg Hollywoodnak
Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Az is csoda, hogy még élek
Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Így pörgött Tóth Gabi az első X-Faktor-válogatón
A csatorna székháza előtti tömeget szombat délben az egyik új mentor énekeltette.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.