Ennyire jó pasit őrültség bemutatni az asszonynak

In Secret
Vágólapra másolva!
Megérkezett az első előzetes a javarészt Magyarországon forgatott Thérèse című kosztümös drámához, amelyet időközben átneveztek, és most már a tökéletesen jellegtelen In Secret (Titokban) címen fut. Az Émile Zola 1867-es Thérèse Raquin című regényén alapuló film főhősnője (Elizabeth Olsen) anyagi gondok miatt kénytelen feleségül menni a gizda kuzinjához (Tom Felton, Draco Malfoy a Harry Potter-filmekben), aki még a nászéjszakán sem hajlandó szeretkezni vele.Az érdekházasságban sínylődő nő életébe akkor köszönt be a szenvedély, amikor a férje bemutatja neki Laurent (Oscar Isaac) nevű festő barátját. Viszonyt kezdenek, és hamar arra az elhatározásra jutnak, hogy elteszik láb alól a kapcsolatuk útjába álló férjet. Azonban, ahogy az lenni szokott, a gyilkosság után annyira mardossa őket a lelkiismeret, hogy már nem tudják gondtalanul élvezni egymás társaságát.Az előzetesben kiszúrhatunk pár jellegzetesen budapesti utcarészletet (a Bel Ami - A szépfiú-hoz hasonlóan fővárosunk megint az 1800-as évek Párizsát játssza), valamint feltűnik a Thérèse bábáskodó nagynénjét alakító Jessica Lange is. Az In Secret 2014. február 21-én kerül az amerikai mozikba, a magyarországi bemutatóról egyelőre nincs konkrét információnk.
Vágólapra másolva!