Óriási buli volt a hamis vonatjegy

Kék pelikán
Vágólapra másolva!
A rendszerváltás utáni években fiatalok egész generációjának életében játszott fontos szerepet a vonatjegy-hamisítás, ami egyrészről természetesen bűncselekmény, másrészről a világútlevéllel már rendelkező, de utazni csóró fiatalok egyetlen lehetősége volt arra, hogy kijussanak nyugatra. Csáki László (A hangya és a tücsök, Bádogváros) erről a 2000-es évek elejéig virágzó bizniszről készít filmet Kék Pelikan címmel.Eredetileg úgy tervezte, élőszereplős nagyjátékfilmben dolgozza fel a témát, amelyhez előtanulmányként számos interjút készített érintettekkel, végül azonban arra jutott, hogy magukat az interjúkat felhasználva egy dokumentum-animációt csinál, mert így őrizheti meg legjobban a sztori autentikusságát. A Kék Pelikan alapvetően krétaanimációval készül, ezt az utómunka során színezik. A még készülő film 20-25 perc hosszú lesz, valószínűleg jövőre mutatják majd be. Az előzetesről a Libanoni keringő eleje ugrott be nekünk, mert ott is kocsmában ülő, beszélgető embereket animáltak, de persze a Bambi presszó hangulata teljesen más!
Vágólapra másolva!