Patrick Swayze forog a sírjában

Edgar Ramirez
Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek klasszikus akciófilmjét, a szörfös bankrablókról szóló Holtpont-ot (Point Break) is új ruhába öltöztette Hollywood. Az eredetiben az volt a pláne, hogy képes volt a film nyelvén átadni azt az érzést, hogy milyen lehet az adrenalin bűvöletében élni,. Hogy az újban mi lesz a pláne, az nem derült ki a film első előzeteséből. Annyi történt, hogy még szédületesebb tettekben élik ki szabadságvágyukat a bűnözők, de közben hiányzik Keanu Reeves és Patrick Swayze karizmája Luke Bracey-ből és Edgar Ramirezből (Carlos). Az 1991-es verzió nem próbálta mentegetni az extrémsportolókat, azért raboltak, hogy a pénzből elmehessenek a legjobb partokhoz szörfözni. A remake-ben már az utóbbi évek bűnbakja, a nemzetközi pénzvilág ellen küzdenek, és modernkori Robin Hoodként szórják a pénzt a dzsungel felett. Azért azt meg kell vallani, hogy csodálatos helyszíneket találtak a filmhez, és maguk a mutatványok szédítőek.Edgar Ramirez a Point Break című filmbenForrás: Warnermiddleoff680478Arra lennél kíváncsi, hogy aki nem látta az eredetit, azt elkapta az előzetes lendülete? Belebizsergett kicsit, mikor Ramirez azt mondja, hogy szerinte csak a gravitáció törvénye számít? Én nem tudtam elvonatkoztatni Kathryn Bigelow verziójától.Az eredeti Holtpont-nak már az előzetese is ezerszer jobb volt, igazi adrenalinbombaként működik:A 2015-es Point Break-ben szerepel még Ray Winstone (Szexi dög, Az ajánlat) és Teresa Palmer (Eleven testek), Ericson Core rendezte, aki eddig egy filmet jegyzett (Legyőzhetetlen), viszont annál többnek volt az operatőre (Visszavágó, Halálos iramban) . A képek alapján sokszor megnézhette Michael Mann zsarufilmjeit Core, ez a rideg, fémes színvilág azonban elhasznált klisévé vált mára, és nem is illik az extrémsportokhoz.  Az amerikai mozik december 25-től vetítik az új Point Break-et, még nem lehet tudni, hogy magyar keresztségben is megtartja-e az eredeti címét a remake.A Point Break című film plakátjaForrás: Warnermiddleoff6801008
Vágólapra másolva!