Leizzadtunk az izgalomtól, mire az ágyhoz értünk

Félvilág jobb
Vágólapra másolva!
Úgy fest, a magyarok végre tényleg megtanultak hatásos előzeteseket csinálni. A múlt héten a Víkend trailerén ámultunk el, most pedig a Félvilág ízelítőjétől futkosott a hideg a hátunkon hetvenkét másodpercen keresztül. A berni követ alkotói hűek maradtak az egyszer már sikerre vitt formulához, és most is egy történelmi keretbe helyezett műfaji filmet csináltak. Csak most túszejtős dráma helyett egy fülledt pszichodrámát. Először az Origo Filmklubon láthatja a Monarchia híres kurtizánjának megöléséről szóló Félvilág előzetesét.
Vágólapra másolva!

- mondta új filmjével kapcsolatban Szász Attila rendező, és a Félvilág első előzetese rögtön ad is némi ízelítőt a szexből és a gyilkosságból is.

Kovács Patrícia és Döbrösi Laura a Félvilág című filmben Forrás: Szupermodern

A rendőrök még nem jutottak be, de a tágas nappaliban sikló kamera segítségével mi már feltérképezhetjük a jeleket, amikből dulakodásra lehet következtetni. Egy macska szemszögéből vizsgálhatjuk meg a parkettán sötétlő lábnyomokat, az összetört porcelán darabkáit. Hirtelen váltás, és nagy szenvedélyről árulkodó pillanatképek peregnek villámgyorsan Mágnás Elza életéből.

Alig mutatott valamit az előzetes, mindössze tizennégy darab villanást láttunk, most mégis majd megesz minket a kíváncsiság. Valahogy így kell kedvet csinálni egy filmhez!

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró első közös munkáját, A berni követ-et

felkiáltással köszöntöttük tavaly az Origo Filmklubon. A közönség és a kritika körében is remek fogadtatásra talált a film, és az alkotópáros most ismét műfaji keretek között dolgozott fel egy múltbéli valós történetet. De míg A berni követ egy ’56 eseményeihez kapcsolódó túszejtős dráma volt, addig az első világháború kitörése előtt játszódó Félvilág egy fülledt, feszült és sejtelmes hangulatú kosztümös pszichodráma lesz.

1914 januárjában megfojtott nő holttestét sodorta partra egy utazókosárban a Duna. A nyomozás megállapította, hogy a meggyilkolt személy Mágnás Elza prostituált volt, akinek a halála hónapokig lázban tartotta a közvéleményt. A "Mágnás" vezetéknevet annak a szokásának köszönhette, hogy csak gazdag kuncsaftokat vállalt. A halála előtti időkben Schmidt Miksa, kiscelli bútorgyáros szeretője volt.

Döbrösi Laura és Kovács Patrícia a Félvilág című filmben Forrás: Szupermodern

A Félvilág Mágnás Elza életének utolsó napjait dolgozza fel, és a középpontjában három nő áll:

a tehetős kurtizánt Kovács Patrícia, a bigott komornáját Gryllus Dorka, a fiatal és naiv cselédlányt pedig Döbrösi Laura alakítja.

A berni követ után a Félvilág-ban viszontláthatjuk Kulka Jánost, a másik, Elza életében jelentős szerepet betöltő férfit Sándor Péter játssza.

A további szerepekben Hajduk Károly, Takács Katalin, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Bordán Irén, Lőte Attila és a nemrégiben elhunyt Haás Vander Péter tűnik fel, de néhány másodpercre többek között Sztarenki Dóra, Szandtner Anna és Takátsy Péter is tiszteletét teszi a 88 perces filmben.

Gryllus Dorka a Félvilág című filmben Forrás: Szupermodern

A teaserben Szép Ernő és Szirmai Albert Életrajz című korabeli dalszerzeményének a filmhez készült feldolgozását hallhatjuk, amit Kovács Patrícia énekel. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Félvilág előreláthatóan ősszel vagy télen kerül a nagyközönség elé.