Minden földi jót megkapunk a Zoolander 2 új előzetesétől

Zoolander 2
Vágólapra másolva!
„Bár ez egyáltalán nem fontos, de története is van" - írtam a Zoolander 2 első előzetese kapcsán, miután magamhoz tértem a képek okozta boldog agyhalálból. A végső előzetes összeállításakor már maguk a készítők is rájöttek, hogy nincs szükség a történet ismertetésére, és inkább a lényegre, a csillogó és tömény hülyeség átadására koncentráltak. Az egész inkább egy kellemesen kaotikus, a Relax ritmusára hömpölgyő videóklipnek tűnik. A Ben Stiller és Owen Wilson egy előzetes erejéig kiszabadult a narratív film béklyójából, és egymáshoz csak lazán kapcsolódó képeken láthatjuk azt, hogy a világ legnagyobb idiótája címért versenyeznek. Aki csupán ezt az előzetest látta, az vajon mit szűrt le, miről szól ez a film? Kommentbe várjuk a megfejtéseket azoktól, akiknek ez a trailer volt az első találkozásuk Zoolanderrel. Kristen Wiig és Will Ferrell a Zoolander 2 című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleoff680478 Egy teljesen új, A bárányok hallgatnak című thrillert megidéző jelenetet is kapunk, amelyben az agyalágyult címszereplő meglátogatja a börtönben raboskodó, Will Ferrell által játszott divatmogult. Szegény Zoolander egy elég ügyetlen furfangnak lesz az áldozata. A film rajongói most ragadják meg a karfát, vagy a mellettük ülő karját: míg a világ szerencsésebb részein, például Ausztriában vagy Romániában már február 11-től látható lesz a Zoolander 2, addig nekünk magyaroknak március 17-ig kell várnunk. Addig is ezzel az elképesztően vicces promóvideóval csillapíthatjuk a várakozás okozta fájdalmat. Derek Zoolander hetvenhárom kérdésre válaszol válogatott sületlenségeket. Aki Penélope Cruz melleibe kapaszkodik, azzal nem történhet bajhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151202-aki-penelope-cruz-melleibe-kapaszkodik-azzal-nem-tortenhet-baj-zoolander-2-ben-stiller-owen.htmlBoldog agyhalált okoz a Zoolander 2 előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151118-boldog-agyhalalt-idez-elo-a-zoolander-2-elozetese-ben-stiller-owen-wilson-penelope-cruz.htmlReggel óta a Zoolander 2 plakátjain nevetünkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/plakat/20151111-reggel-ota-a-zoolander-2-plakatjain-nevetunk-ben-stiller-owen-wilson-filmplakat-vigjatek.html
Vágólapra másolva!