A gyilkos náci törpe még a legrendesebb ember itt

31
Vágólapra másolva!
A zenészként és filmesként egyaránt alkotó Rob Zombie-nak a 2003-as Az 1000 halott háza volt az első rendezése, és azóta is szorgalmasan gyártja a horrorokat. A 31 című film már a hatodik alkotása a műfajban, amihez most kiadtak egy sátáni kacajokban és őrült alakokban gazdag előzetest. A film címe egy szadista játékot jelöl: egy labirintusszerű épületbe tuszkolnak be öt elfogott embert, akiknek aztán tizenkét órán át életben kell maradniuk ahhoz, hogy kiszabadulhassanak. Sokat elmond a film hangulatáról, hogy a játék szervezői elsőként egy „gyilkos náci törpét” küldenek be azzal, hogy ölje meg az öt foglyot. Az egyik paróka és vastagon felkent fehér festék a Mechanikus Narancs főszereplőjét, Malcolm McDowellt rejti. Egy kocka a 31 című filmbőlForrás: Saban Filmsmiddleon20481356 A kritikákból az derült ki, hogy Zombie több hetvenes évekbeli horrorklasszikust is megidézett, a láncfűrészes fickók egyértelműen Tobe Hooper 1974-es alapvetésére utalnak. Ezeken kívül a Fűrész hatása is felsejlik a recenziók alapján. Zombie filmjeit sosem kapnak akkora hype-ot, mint mondjuk a szélesebb közönséget meghódító The Babadook vagy a Valami követ. Ő a saját rajongótáborának készíti a filmjeit, akik pontosan ezt a vérbő, őrült mészárlást várják tőle. A 31-et október 21-én mutatják be az amerikai mozik. Ekkora parát még soha nem csináltak a szexbőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150707-ekkora-parat-meg-egyetlen-film-sem-csinalt-a-szexbol-valami-kovet-horror-maika-monroe-david.htmlTíz film, ami megölte a lelkünket egy kicsithttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20151031-tiz-film-ami-megolte-a-lelkunket-egy-kicsit-salo-szerb-film-martirok-a-boldogsagtol-orditani.htmlEbből az utazásból nem lehet élve kikeverednihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160122-ebbol-az-utazasbol-nem-lehet-elve-kikeveredni-southbound-david-bruckner-horror.html
Vágólapra másolva!