Már csak Superman segíthet az új Igazság Ligája-előzetesben

Az Igazság Ligája
Vágólapra másolva!
A nyári blockbusterszezon már lecsengett, de a sok Oscar-esélyes dráma közé azért még be-beesik egy-egy szuperhősfilm. A legnagyobb durranásnak Az Igazság Ligáját szánják, hisz a DC csapatfilmjének legalább akkorát kellene szólnia, mint a Marvel Bosszúállókjának. Az új előzetesben lődözik is a puskaport: tréfálkozó Batman, mosolygós Wonder Woman, világvége.
Vágólapra másolva!

Az Igazság ligája elkészítése nem ment zökkenőmentesen. Májusban adtunk hírt róla, hogy Zack Snyder rendező, a DC-féle szuperhősuniverzum szellemi atyja, egy családi tragédia miatt kiszállt a filmből, s helyette Joss Whedon ugrott be, hogy ő fejezze be – és/vagy pofozza ki – Batman, a Csodanő, Flash és a többiek közös kalandját. A legújabb előzetes az első, ami a stafétaátadás után készült, így már lehet találgatni, mely jelenetekért felelős a Bosszúállók és az Ultron kora rendezője.

Supermannel (Henry Cavill) indítunk, akit a világ a Batman Superman ellen óta halottnak hisz. Lois Lane (Amy Adams) kilép a Kent-család házának verandájára, Clark Kent ott áll a mezőn, éteri fények, Hans Zimmer szép zenéje. De ez csak a gyászoló Lois álma: rövidesen visszatérünk a hideg, kékes árnyalatú valóságba, ahol minden remény elveszett, a bűn és a terror pedig elharapózott.

Amy Adams Az Igazság Ligája című filmben Forrás: InterCom

„A világnak szüksége van Supermanre” – hangzik el, de a kriptoni hőst továbbra sem látjuk a jelenben, csak Wonder Woman menőzik Justicia szobrán, meg Aquamant hajigálják a társai, egységben az erő jeligére. Bruce Wayne sötét időket vizionál, a világvégét is megelőlegezik, szárnyas démonokat agyalnak a hősök a mérgezett vörös ködbe borult fantasy-városképek fölött, mintha az összes csatajelenet Mordorban forgott volna le. Nem túl szép, de legalább zajos.

Érdekes megfigyelni egyébként, hogy az Igazság ligája előzetesei gyakran egy-egy külső visszajelzésre adott reakcióként születnek. A 2016 nyarán kiadott első kedvcsinálóba például töménytelen viccelődést vágtak be, mert a Batman Superman ellen után megkapták, hogy túl komorak a DC-filmek. A Wonder Woman bombasikere utáni előzetesben pedig hirtelen megszaporodtak Gal Gadot jelenetei, vele kezdődött a trailer, szinte többször mutatták, mint Batmant. Most már csak a sok akción, a látványon, meg a csapatdinamikán van a hangsúly.

Gal Gadot Az Igazság Ligája című filmben Forrás: InterCom

Ben Affleck, Gal Gadot, Ezra Miller, Jason Momoa, Amy Adams, Ray Fisher és Henry Cavill összefogására már csak egy hónapot kell várni, a film november 16-án debütál a magyar mozikban.