Hátborzongatóan ütős a Star Wars 8 új előzetese

Daisy Ridley a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben
Daisy Ridley a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben
Vágólapra másolva!
Fél éve várunk rá, hogy újból bepillanthassunk az év egyik legjobban várt filmjébe, és most még többet kaptunk a Star Wars 8-ból, mint amire vártunk. Egyszerűen lenyűgözőnek tűnik Az utolsó Jedik, a fordulatoktól az állunk koppant, a dráma kifacsarta a szívünk, a látvány pedig már-már festői.
Vágólapra másolva!

Nyugodt szívvel nevezhetjük minden idők egyik legjobb előzetesének is azt a két és fél perces ízelítőt, ami kedd hajnalban befutott Az utolsó Jedik-ből. Még akkor is, ha a film rendezője, Rian Johnson maga figyelmeztetett a Twitteren, hogy ha tényleg tiszta lappal akarunk beülni az új Csillagok háborújá-ra, akkor ne nézzük meg a trailert, mert egész sok mindent elárul a film sztorijáról. És tényleg.

De még ezt is ravaszul teszi: nagy fordulatokat sugall, de nem lehet eldönteni, hogy csak az előzetesben vágták egymás mellé ilyen sokat sejtetően a szereplőket, vagy valóban ezekre a merész fordulatokra számíthatunk a filmben. Annyi biztos, hogy játszanak az elvárásainkkal, és hogy egyáltalán nem volt megalapozatlan A Birodalom visszavág-ot emlegetni párhuzamként: borongós, sötét és drámai kalandra számíthatunk, amely - ahogy Luke is mondja - nem úgy fog végződni, ahogy várjuk.

Mark Hamill a Star Wars: Az utolsó Jedik című fimben Forrás: Fórum Hungary

Azt már eddig is sejtettük, hogy az új részben megtört jediként elénk lépő Luke vonakodni fog, hogy kiképezze a remetelakában őt felkereső Rey-t, de most azt is tudjuk, miért: megijeszti az erő, amely az ifjúban rejlik, mert Kylo Renére emlékezteti. Míg Luke kiábrándultnak tűnik, Rey egy kicsit elveszettnek: az előzetes szerint azzal kacérkodik, hogy átáll a sötét oldalra.

„Szükségem van valakire, aki megmutatja a helyemet ebben az egészben” – mondja Rey, és beleborzongtunk, ahogy kijelentése után Kylo Ren nyújtja felé a kezét. Az a Kylo, akivel Az ébredő Erő-ben még vérre – és Ren esetében: arcra – menő fénykard-párbajt vívott. Nem sokkal előtte Snoke édesgeti a fiatal lázadót a maguk ügyéhez, majd az Erőben is jártas fővezér hídba vágja-rántja Rey-t.

Daisy Ridley a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az utolsó Jedik-ben mindenkinek meg kell hozni a maga sorsfordító döntését: Rey-nek, hogy melyik oldalt választja, Kylónak, hogy az apja, Han Solo után megöli-e az anyját, Leia tábornokot is. Legalábbis ezt lehet kiolvasni a trailerből, amely a Star Wars-tól megszokott, epikus űrcsatát a dühkitöréseiről híres fiú személyes dilemmájával fűszerezi. Kylo habozik megnyomni a gombot, Leia pedig elkeseredve, de harciasan vár a végzetére.

Carrie Fisher a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben Forrás: Fórum Hungary

Finn a rohamosztagosok után most a lázadók közül is dezertálna, de ebből a krízisből egyelőre keveset látunk, az viszont kiderül, hogy meg fog vívni Phasmával, és egy ponton a birodalmiak fogságába kerül. Zsigeri feszültség árad az előzetes mindegyik képsorából, az az érzésünk, hogy minden rosszra fordulhat a következő pillanatban. Rian Johnson eléri, hogy veszélyben érezzük magunkat és féltsük a szeretett hőseinket, ami nem kis szó egy filmfolyam nyolcadik epizódjától.

John Boyega és Gwendoline Christie a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben Forrás: Fórum Hungary

És azt se hallgassuk el, milyen gyönyörű képekkel meséli el a történetet, és szippant be minket már ez a pár perces filmtöredék is. Tele van a trailer olyan fotókkal, amiket már most nyomtatnánk a falunkra. A színek játéka káprázatos: a fekete barlangba behatoló rohamosztagosok, a vörös fényben pihenő fekete fénykard, az űrcsatákban villogó kékek, zöldek és pirosak hipnotizálják a nézőt. Ja, és egy ilyen cuki porg is van az előzetesben, aki Csubakkával nyomul az Ezeréves Sólyomban:

Csubakka és egy porg a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az előzetes mellé egy új plakátot is közzétett a Lucasfilm, és hamarosan a jegyárusítás is megkezdődik: Magyarországon kedd délelőtt 10 órától lehet jegyet váltani Az utolsó Jedik-re, és a Star Wars nyolcadik epizódját már a premier előtti napon, december 13-án is megnézhetjük speciális vetítéseken.

A Star Wars: Az utolsó Jedik magyar plakátja Forrás: Forum Hungary