Álmos pillantásával, nazális, lusta hangjával és szexis szőrösségével nem a legtipikusabb sztáralkat. Nem is futott be könnyen, már jócskán túl volt a harmincon, amikor Hollywood meghajolt a tehetsége előtt. Bemutatjuk Mark Ruffalót.

Újraindítjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Radnay Csilla most tölti a második évadját a Nemzeti Színházban, korábban pedig a HOPPart társulatában lehetett látni a pajkos kisugárzású, gyönyörű hangú színésznőt. Jelenleg többek közt az Egyszer élünk című csodálatos előadásban látható. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

A Másnaposokkal berobbant Bradley Cooper legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy pofátlanul jóképű. A héten a Csúcshatás című filmben turbózza tovább képességeit egy különleges drog segítségével, és ebből az alkalomból igyekszünk bebizonyítani, hogy Cooper sokkal több mint pusztán egy sármos szépfiú.

Színész, író, rendező, egyetemista, képzőművész, Oscar-jelölt, drámai színész, komikus, televíziós vendégszereplő és leginkább munkamániás - James Franco több életre elegendő elfoglaltságról nevezetes, miközben tojik az állítólagos homoszexualitásáról és marihuána-hódolatáról szóló pletykákra. Huszonöt fontos tényt szedtünk össze a vasárnapi Oscar-gála házigazdájával és egyben díjesélyesével kapcsolatban.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/1102/20110223jamesfran18.jpg)
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Sárközi-Nagy Ilona finom szépségén és kimagasló tehetségén már három éve ámuldozhat a kaposvári Csiky Gergely színház közönsége, de az a közel 800 ezer ember is felfigyelhetett rá, aki megnézte 2009 legjobban sikerült Budapest-imázsfilmjét. Jelenleg a Szinglik éjszakája című csajos vígjátékban játssza az egyik főszerepet, és szeretnénk, ha ezután is számolnának vele a filmrendezők. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Kocsis Gergely ismerős lehet a Boldog születésnapot című romantikus vígjátékból és a Katona színpadáról, ahol már tizedik éve csillogtatja a tehetségét. Mi azt szeretjük legjobban, amikor undok, ostoba, pitiáner tahót játszik, de a szerethető figurákat is precízen oldja meg. Nem az a hivalkodó típus, finom eszközökkel operál, ezért kifejezetten filmre termett. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. A 24 éves Petrik Andrea idén végzett a Színművészetin, pár hónapja a Radnóti Színház társulatát erősíti. Játszott már zavarodott lányt, kemény ügyvédnőt, katatón öregasszonyt, részegen heherésző bébiszittert, de Lear királyt és Antigonét is. A színpadi meztelenkedéssel kapcsolatban egészségesen nyitott nézeteket vall. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Sárosdi Lillát kb. tíz éven keresztül főleg a Krétakör előadásaiban lehetett látni. Ő volt az a lány, aki a legőrültebb fejeket vágta, és mindig hiúságmentesen játszott. Fotóinkon ugyan madonnaként pózol angyali gyermekével, de mi azért leginkább tomboló amazont, skizofrén nőbeteget, vagy legalábbis féktelenül lázadó hippicsajt játszatnánk vele a moziban. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Ilyen Roszik Hella is, akit nem nehéz megjegyezni, ha a színpadon látjuk: amúgy sem eltéveszthető fizimiskájából legtöbbször valami titokzatos öntörvényűség és dac sugárzik. Így - bár alakváltásai alapján ítélve lehetséges, hogy békebeli kedvesnővért is tudna játszani - olyan rendezők figyelmébe ajánljuk, akik zakkant és veszélyes főhősnőt keresnek egy magyar road movie-ba. Emellett természetesen extrém modellként is kiválóan bevethető, amint az fotósunk számára kiderült. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Kakukktojás következik sorozatunkban. Akit most ajánlunk a filmrendezők figyelmébe, nem szárnyát bontogató pályakezdő. Ellenkezőleg: három és fél évtizednyi színházi munka, Jászai Mari- és Kossuth-díj áll mögötte, négy napja éppen az év legjobb női főszereplőjének járó színikritikusi díjat vehette át. A ma élő legsokoldalúbb és legkarakteresebb színésznő. Éppen ezért meglepő, hogy filmjei száma töredéke színházi szerepeinek. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.