Elhunyt A mások élete Stasi-ügynöke

Vágólapra másolva!
Ulrich Mühe, A mások élete című Oscar-díjas német film főszereplője 54 éves korában, vasárnap elhunyt. Mühe gyomorrákban szenvedett, amelyről halála előtt egy nappal, a Die Welt-ben is nyilatkozott. A nyolcvanas évek Kelet-Németországában játszódó A mások életé-ben Stasi-tisztet alakított, aki elkezd személyes szimpátiát táplálni a művészpár iránt, akiknek a megfigyelésével megbízták. A figura megformálásáért Mühe tavaly elnyerte az Európai Filmdíjat, illetve a Német Filmdíjat is. (A filmet és Mühe érzékeny alakítását mi itt és itt dicsértük.)Ulrich Mühe A mások élete plakátjával 2006 márciusábanKorábban láthattuk többek közt a Jégország-ban (2005), az Ámen-ben (2002) és Michael Haneke Furcsa játék-ában (1997) is. Mühének három gyermeke van, a legidősebb, Anna Maria Mühe maga is színész.
Vágólapra másolva!