Elhunyt a Tavaly Marienbadban írója

Vágólapra másolva!
Hétfőn, 85 éves korában elhunyt Alain Robbe-Grillet, francia író, rendező. Fő képviselője volt a Nouveau roman, "új regény" ötvenes években kialakult irányzatának, amelynek lényege, hogy a hagyományos cselekményszövés és figuraábrázolás helyett a tárgyak személytelen leírására helyezi a hangsúlyt.Alain Robbe-Grillet a Gradiva forgatásánIrodalmi munkássága mellett fontos szerepet játszott a francia újhullám filmművészetében: ő írta Alain Resnais Tavaly Marienbadban című formabontó filmjének forgatókönyvét és maga is rendezett, többek közt a L' Homme qui ment, A szép fogolynő, a Tébolyító zörejek a kék villa körül és utoljára 2006-ban a Gradiva című filmeket. A Tavaly Marienbadban forgatókönyvéért Oscar-díjra is jelölték, filmjei ötször szerepeltek a berlini filmfesztivál versenyében.
Vágólapra másolva!