[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Meghalt Patrick Swayze

Varga Ferenc|2009. 09. 15., 4:24|Utolsó módosítás:2009. 09. 15., 11:18|

Kedd hajnalban, 57 éves korában elhunyt Patrick Swayze, a Dirty Dancing és a Ghost című filmek sztárja. A világhírű színész tavaly év eleje óta harcolt a hasnyálmirigyrákkal.

Forrás: [origo]
Patrick Swayze és Jennifer Grey a Dirty Dancing című filmben


1952. augusztus 18-án a texasi Houstonban született, bár a "Swayze" név francia eredetű, a családja jórészt ír származású. Már diákként tehetséget mutatott a jégkorcsolyázásban, a klasszikus balettben és iskolai darabokban szerepelt, valamint két évig gimnasztikát is tanult. 1972-ben New Yorkba költözött, hogy táncművészeti képzését a Harkness Ballet és a Joffrey balettiskolákban fejezze be.

Az első jelentős filmszerepét Francis Ford Coppola A kívülállók című 1983-as filmjében kapta, és két évvel később az Észak és Dél tévésorozatban már országos ismertségre tett szert. A nagy áttörést az 1987-es Dirty Dancing hozta Swayze-nek, amelyben egy tánctanárt alakított és nagy hasznát vette korábbi ballett-táncos tanulmányainak. A Dirty Dancing egy alacsony költségvetésű produkció volt, amely nagy meglepetésre hatalmas sikert aratott az Egyesült Államokban és külföldön is. Swayze temperamentumos figurája nem csak a film mindenki által bébinek szólított főhősnőjét (Jennifer Grey), de lányok egész generációját segítette a nővé válás felé. Ez volt az első film, amelynek a VHS-verziója több, mint egymillió példányban fogyott. Swayze-t Golden Globe-díjra jelölték a szerepért és a filmben elénekelhette a She's Like the Wind című saját szerzeményét is.

Patrick Swayze: She's Like The Wind

Egykori partnere haláláról Jennifer Grey így nyilatkozott a sajtónak: "Patrickben a nyers férfiasság és a hihetetlen elegancia ötvöződött szépségesen. Jóképű volt és erős, egy igazi, gyengéd szívű cowboy. Nem félt semmitől, és ragaszkodott hozzá, hogy mindig maga csinálja meg az akciójeleneteit, ezért nem lep meg, hogy a rákkal folytatott küzdelme is olyan bátor és méltóságteljes volt."

A Dirty Dancing után Swayze még néhány évig a csúcson volt: legnagyobb sikerét 1990-ben aratta a Ghost című romantikus drámával, amelyben Demi Moore férjét, majd annak szellemét alakította. A film 22 millió dollárból készült és több mint 500 millió dollárt hozott, valamint öt Oscar-díjra is jelölték. Moore a Twitteren így emlékezett ma hajnalban Swayze-re: "Patrick, nagyon sokan szeretnek, és fényed örökké tovább ég az életünkben. Sam Mollyhoz intézett szavaival: 'Ez hihetetlen, Molly. A benned lakozó szeretetet magaddal viszed.' Szeretlek és hiányozni fogsz, Patrick."

1991-ben jött a Holtpont című nagyszerű szörfös akciófilm Keanu Reeves-zel, majd két évvel később a kevésbé remek Fater élve vagy halva, 1995-ben pedig transzvesztitát játszott a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar című vígjátékban, amelyért Golden Globe-ra is jelölték.

Holtpont | Patrick Swayze legjobb filmjének előzetese

Swayze 1996-ban az Üzenetek a gyilkostól című film forgatása közben leesett egy lóról, mindkét lába eltört és a válla is megsérült. A színész felépült, de a sérülés nehézségeket okozott a karrierjében, és ekkoriban alkoholfüggősége miatt is kezelték. 2000-ben viszont ismét főszerepet játszott, Billy Bob Thornton és Charlize Theron mellett a Négyen résen című vígjátékban, illetve Melanie Griffith oldalán a Mindörökké Lulu című filmben. 2001-ben a nagy kultusznak örvendő Donnie Darkó-ban nagyszerű alakítást nyújtott Jim Cunningham, a szenteskedő médiasarlatán szerepében.

A színészt tavaly diagnosztizálták a súlyos daganatos betegséggel. Nyárra azonban a kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a The Beast című új televíziós krimisorozatot. Év elején érkeztek hírek arról, hogy Swayze a feleségével közösen készül megírni az önéletrajzát.

Forrás: [origo]
Patrick Swayze a The Beast című tévésorozatban


Swayze 1970-ben, 18 éves korában ismerte meg Lisa Niemit, öt évvel később összeházasodtak és egészen a színész haláláig boldogságban éltek együtt. Gyermekük nem született.

[origo] címlapon»

Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
    Forrás: Filmszemle Még jó is lehet a Filmszemle Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: [origo] Letépett bikinifelső miatt van csúszás Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »