A TMZ értesülései szerint szerda reggel kábítószertúladagolás következtében meghalt Corey Haim, a 80-as évek második felének egyik legnépszerűbb amerikai tinisztárja. Haim olyan filmekben játszott főszerepet, mint Az elveszett fiúk, az Álom, édes álom vagy A dupla nullás kölyök. A kilencvenes évek közepére Haim népszerűsége csökkent és főleg alkohol- és drogroblémáiról lehetett csak hallani. 38 éves volt. Corey Haim Kanadában született 1971-ben, és édesanyja íratta be drámaórákra abban a reményben, hogy fia leküzdi gátlásosságát. Első filmszerepét az 1984-es Firstborn-ban játszotta, Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. oldalán.
Az 1986-os Lucas című filmmel várt ismertté, melyet Joel Schumacher 1987-es Elveszett fiúk című vámpírfilmje követett. Haim ebben a filmben játszott együtt először Corey Feldmannel, akivel aztán még sokszor szerepeltek együtt, és amikor népszerű tinisztárrá váltak "A két Corey"-ként kezdték emlegetni őket a médiában. Haim karrierje a 80-as évek vége felé ért csúcspontjára A Mazsolá-val és az Álom, édes álom-mal (mindkettőben szerepelt Feldman is). A 90-es években már inkább olyan, Amerikában egyenesen videóra száműzött filmekben kapott szerepet, mint A dupla nullás kölyök, a Pucoljunk, haver! (Fast Getaway) és folytatása. Ekkoriban már keményen drogozott, ami nem tett jót a karrierjének. A 2000-es években már alig kapott munkát, de 2006-ban Feldmannel együtt megkísérelte a visszatérést A két Corey című valóságshow-ban, amely nem egészen két évadot ért meg.
2008-ban elkészült az Elveszett fiúk folytatása, amelyben Haim is felbukkant, de a forgatást követően Feldman megszakította a kapcsolatot Haimmel, és kijelentette, hogy mindaddig nem kíván vele kommunikálni, amíg Haim ki nem gyógyul függőségéből. Haim egyik utolsó szerepét a 2009-es Crank 2-ben alakította. |
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.