Elment a bölcs bölény - Kállai Ferenc emlékére

Kállai Ferenc meghalt, és ezzel a magyar film ikonjai közül ismét elment egy. Nem voltak sokan (az ikonok nem is lehetnek), de közülük is meghatározó, karakteres, egyedi jelenség volt. Mindannyian fel tudjuk idézni jellegzetes hangját, mosolyát, idős, kopasz fejét. A Nagy Bölény - talán alkati adottságai okán nem sértő őt így nevezni, hiszen tudása és bölcsessége miatt megérdemli. Színészi ereje mögül emberi nagyság sütött át.

Ki hinné, hogy egyszer ő is hősszerelmesként kezdte. Pedig sosem volt szépfiú. De az ötvenes években, amikor a filmes pályája kezdődött, nem is jóképűnek kellett lenni, hanem a nép egyszerű gyermekének. És ő az volt. Lobogó tekintettel, kirobbanó energiával vetette bele magát a termelési történetekbe - tegyük hozzá, a legjobb színészek mellett. Első fecskék, Kiskrajcár, 2x2 néha 5 - egy lett csak belőlük klasszikus. De aki szereti a régi magyar filmeket (legyenek azok bármily kommunisták), emlékszik belőlük Kállai Ferenc ártatlanságára, lelkes ifjúságára. Akkoriban mindent olyan nagy elánnal játszottak - széles karmozdulatok, fülig érő mosoly, szikrázó tekintet. Kállainak is volt ilyen arca.

Aztán jöttek a karakterszerepek. Mert a hatvanas években, amikor több lett a társadalomkritika, a parasztdráma, még jobb lehetőségeket kapott. Megtalálták a csöndesebb, súlyosabb, bús karakterek: a Megszállottak, az Iszony, az Ünnepnapok - ezek már igazibb színészi feladatok. Terhelt sorsok, a magyar rögvalóság, ami akkor még újszerű és üzenethordozó volt. Kállai a robusztus, felnőtt férfi, aki Szirtes Ádám és Görbe János nyomdokain halad.

De a humorát is ekkor fedezték fel. Az átlagembert tudta kifigurázni, a leghétköznapibb helyzeteket. Persze, hogy innen egyenes út vezetett A tanú-ig, de előbb még le kellett forgatni A szélhámosnő-t, a Kár a benzinért, vagy a Miért rosszak a magyar filmek? (nocsak, már akkor is?!) című opuszt. Ezek is olyanok, amiknek bugyuta bája ma is hat, nem lehet nem szeretni őket. De nem érnének túl sokat egy színészi pályán, ha nem lenne mellettük a másik oldal (a drámai), és ha nem mélyült volna el ez a humor egy olyan rendező mellett, mint Bacsó Péter, egy olyan filmben, mint A tanú.

Minden színész hálás lehet a sorsnak, ha találkozik egy olyan rendezővel, akivel egy húron pendül, és aki a tehetségének sokszínűségét egyetlen szerepen keresztül képes bemutatni. Az, hogy Kállaiban megvolt ez a különleges tehetség, sosem volt kérdés, de kibontani csak Bacsó Péter tudta. Bár munkájuk gyümölcsét csak tíz év késéssel ismerhette meg a világ (még a magyar közönség is), sokat elmond, hogy a nyolcvanas évek kezdetén éppen annyit ért, mint amikor forgatták, 1969-ben. Melyik filmről mondhatjuk el manapság, hogy tíz évig állhat dobozban, akkor is ugyanúgy hat?

Tordy Géza Törőcsik Mari és Kállai Ferenc Balatonfüreden 1968-ban

Bár a színésznek sokszor épp annyira átok, mint amilyen áldás, ha egyetlen szereppel azonosítják, Kállainak nem lehetett ez sújtás. Volt egy tökéletes alakítása (Pelikán elvtárs), és utána még sok-sok izgalmas karakter. De tény, hogy ebben az egyben volt benne minden. Dráma és humor, az egyedi, és a mindenkire vonatkoztatható. Egy magyar ikon.

Persze voltak még érdekes filmek, mint A Hamis Izabella, a Gyula vitéz télen-nyáron, az Utazás a koponyám körül, és még sorolhatnánk hosszan, de ezekben Kállai többnyire "csak" egy nagyon karakteres epizódszereplő. Rengeteget játszott, de többé nem épült rá úgy film, mint A tanú. (Kivéve persze a Megint tanú-t, ami viszont kudarcba fulladt.)

Kállai Ferenc és Bacsó Péter a Megint tanú díszbemutatóján a 1995-ös Filmszemlén

A jó színészeknél az öregedés egy érdekes folyamat: egyre kevesebbet játszanak. Már szinte nem is játszanak, csak ott vannak, mégis minden a helyén van, amit mondanak, vagy ahogy mozognak. Kállai Ferenc is ilyen lett idősen. Nem dicsőült meg önnön nagyságától, nem öntötte el a pátosz, és nem ragadt benne a manírokban sem. Az eszközei letisztultak, és csak a játék maradt. Az őszinte és önfeledt játék.

Emlékezzünk rá akár Szabó István Rokonok-jában (főleg a Molnár Piroskával előadott kettősére), vagy Sándor Pál Noé bárkájá-ban. Igaz, kellett hozzá az is, hogy ezekben a filmekben olyan rendezőkkel dolgozott, akikkel egy ligába tartozott. A legnagyobb magyar filmcsinálók közé.

Ady Endre: Imádság háború után (előadja: Kállai Ferenc, rögzítette: Kamarás Iván)