Meghalt Patty Duke Oscar-díjas színésznő

Patty Duke
Patty Duke
Vágólapra másolva!
Hatvankilenc éves korában elhunyt Patty Duke amerikai színésznő. A csodatevő vak és süketnéma kislányának megformálásáért Oscart nyert 1963-ban. Abban az időben a tizenhat éves Duke volt a legfiatalabb színész, aki megkapta a rangos elismerést.
Vágólapra másolva!

Arthur Penn fekete-fehér, A csodatevő című drámája egy vak és süketnéma, makacs, elkényeztetett és a külvilággal kommunikálni képtelen kislány és tanítója küzdelmes kapcsolatáról szól. A film Helen Keller, későbbi elismert író és politikai aktivista gyermekkorán alapul, akinek elsőként sikerült diplomát szereznie vak és süketnéma emberként. Patty Duke két éven át játszotta nagy sikerrel Kellert a Broadway-n, és hiába volt már túlkoros, a mozifilmre is őt kérték fel.

Anne Bancroft és Patty Duke A csodatevő című filmben Forrás: AFP

Duke és a tanítónőjét alakító Anne Bancroft pofozkodásig fajuló, hosszan mutatott harca néha az elviselhetőség határáig fokozódik a filmben, akár az az érzésünk is lehet, hogy egy horrort nézünk. Duke a saját testi épséget sem kímélve tört-zúzott, vetette magát a földre a minél nagyobb hitelesség kedvéért. Nagyszerű, szívbe markoló alakításáért méltán kapott Oscar-díjat.

Gregory Peck, Patty Duke és Joan Crawford az 1963-as Oscar-gálán

Az amerikai színésznő egy saját tévésorozatot kapott 1963-ban, a The Patty Duke Show három évadot élt meg, két, egymásra megszólalásig hasonlító unokatestvért alakított benne. A főcímdal visszavonhatatlanul elraktározódott az amerikaiak emlékezetében, maga Duke mesélte, hogy ismeretlenek kezdték el neki énekelni, akikkel az utcán, vagy éppen a repülőtéren futott össze.

1987-ben állt a világ elé azzal, hogy bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, és sikeres kezelésen van túl. Becsvágyó és rossz természetű szülei 8 éves korától zsarnoki menedzserként kényszerítették arra, hogy tévéreklámokban és szappanoperákban szerepeljen. Alkoholt és gyógyszereket adtak neki, ami súlyosbította sokáig diagnosztizálatlan mániás depresszióját. Ő volt az első híresség, aki bevallotta, hogy ebben a betegségben szenved.

A nyilvánosság vállalásával sokat tett azért, hogy eloszlassa a bipoláris zavar körüli téveszméket. Számos humanitárius ügy elkötelezettje lett, harcolt a nukleáris leszerelésért, az AIDS-betegekért és felkarolta a mentálisan sérült emberek ügyét.

Patty Duke a The Patty Duke Show alkotóinak 2010-es találkozóján Forrás: AFP

Fia, a szintén a színészi pályát választó és a Gyűrűk ura Samujaként ismert Sean Astin fáradhatatlan harcosnak nevezte Duke-ot, és egy érzelmes, Instagramon közzétett vallomással búcsúzott édesanyjától. A színésznő bélrepedés miatt kialakult vérmérgezésben halt meg. Négyszer házasodott, kapcsolataiból három gyereke született.