Vágólapra másolva!
Nyolcvankilenc éves korában meghalt Emmanuelle Riva francia színésznő, aki az első főszerepét Alain Resnais Szerelmem, Hirosima című 1959-es drámájában kapta, az utolsót pedig 53 évvel később a Szerelem című Haneke-filmben. Emmanuelle Riva és Eiji Okada a Szerelmem, Hirosima című filmbenForrás: Moképmiddleon1200800 A 2012-es Szerelem-ben nyújtott alakításáért megkapta a César-díjat, illetve Oscar-díjra is jelölték érte. 85 éves volt akkor, a legidősebb színésznő, aki valaha az Oscar- jelöltek közé ebben a kategóriában. Az Oscar-gála pont a 86. születésnapjára esett, a díjat végül Jennifer Lawrence kapta meg a Napos oldal című filmjéért. Abban az évben a rovatunk is Riva alakítását kiáltotta ki az év legjobbjának, ezt írtuk róla: Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva a Szerelem című filmbenForrás: Budapest Filmmiddleon1000666 "Már maga az a tény, hogy az 1959-es Szerelmem, Hirosima gyönyörű főszereplőnőjét nyolcvanas néniként látjuk, szívbemarkoló kiindulópont, de mivel a rendező Michael Haneke, biztosak lehetünk benne, hogy ez csak a megpróbáltatások kezdete. Haneke némileg aláássa saját kegyetlen imidzsét, hiszen a Szerelem szomorú és lehangoló témája ellenére is egy végtelenül humánus film. Az idős zenetanárnő leépülését Riva minden hiúságot félretéve, de még a legkiszolgáltatottabb pillanatokban is méltósággal játssza el. Nem túlzás, hogy egy-egy segélykérő pillantásával össze tudja törni a szívünket." Riva további jelentős filmjei között találjuk az 1961-ben a legjobb idegen nyelvű filmek között Oscar-jelölt A kápó-t, a Léon Morin, a pap-ot, amiben Belmondo volt a partnere, illetve a híres Mauriac-regényből készült Tékozló szív című drámát, amiért Riva megkapta a legjobb színésznőnek járó elismerést a velencei filmfesztiválon. Susan Strasberg és Emmanuelle Riva A kápó című filmbenForrás: Moképmiddleon55474353 A színészkedés mellett Riva három verseskötetet is megjelentetett. A Szerelmem, Hirosima forgatása idején számos fotót készített a japán városban, amiket ötven évvel később később kiállított a Nikon Salon nevű tokiói múzeum, majd könyvbe rendezve is kiadták őket Franciaországban és Japánban. A színésznő sosem ment férjhez, és nem voltak gyerekei. A feleségem szerint szörnyeteg vagyok - interjúnk Michael Hanekével a Szerelemrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20121106-a-felesegem-szerint-szornyeteg-vagyok-michael-haneke-interju-szerelem.html
Vágólapra másolva!