Meghalt az egyik legjobb francia színész

Victor Lanoux
Vágólapra másolva!
Victor Lanoux-t kétszer jelölték César-díjra, 80 éves volt.
Vágólapra másolva!

80 éves korában meghalt Victor Lanoux, az egyik legnépszerűbb francia színész. Évek óta nagyon beteg volt, 2011-ben agyvérzést kapott, a fél oldala megbénult, egy ideig nem tudott járni, de aztán – ahogy a Figaro írja – elképesztő akaraterővel visszatért, és tovább filmezett. Az utóbbi évtizedekben elsősorban tévészínész volt, a Louis, az ócskás című sorozat címszerepét 16 évig játszotta, de ő volt a Franciaországban nagyon sikeres Laviolette felügyelő nyomoz főszereplője is.

Victor Lanoux az 1981-es Une sale affaire című filmben Forrás: Union Generale Cinematographique

A tunéziai zsidó apától és normandiai anyától származó Lanoux a második világháborúban bujkálni kényszerült, majd később katona lett, Algériában mint ejtőernyős szolgált. Később mozigépész lett, majd a párizsi filmgyár környékén dolgozott.

Victor Lanoux és Pierre Richard egy 1965-ös színpadi show-ban Forrás: AFP

Első színpadi szereplése Pierre Richard-hoz kapcsolódik, ketten kitaláltak egy show-műsort, és az persze sikeres lett. Érdekes, hogy színpadon a legnagyobb rendezőkkel dolgozott (például Roger Planchonnal vagy Georges Wilsonnal), játszott az avignoni fesztiválon is, Shakespeare-től Brechtig sok mindent, a nagy filmrendezők viszont elkerülték.

A francia kritikusok mindig is egyetértek abban, hogy az egyik legjobb francia színész, mégis – sokak szerint – csak két filmes remekműben szerepelt: Samuel Fuller (Éjszakai tolvajok) és André Téchiné (Ahol a bűn lakozik) című filmjében, a nyolcvanas években.

Marie-Christine Barrault és Victor Lanoux a Sógorok, sógornők című filmben Forrás: Mokép

És kétségtelenül jó film a Sógorok, sógornők című szomorkás vígjáték, három Oscar-díjra jelölték, magát Lanoux-t pedig César-díjra. Ugyanúgy Césarra jelölték az Agyő, haver! című, első vonalbeli francia krimi gonosz figurájáért, ebben a filmben Lino Ventura és Patrick Dewaere volt a partnere.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának egyik legnagyobb sikerű vígjátékának, a Sokat akar a szarká-nak volt a főszereplője, páratlan franciaországi népszerűsége elsősorban innét ered. Ha a legnagyobb francia rendezők el is kerülték, a nagy színésztársak nem. Jean Gabin, Alain Delon, Gérard Depardieu, Annie Girardot partnere volt, mások mellett.