Vágólapra másolva!
A Black Christmas című darabot karácsony napján mutatják be Amerikában, de ennek egyáltalán nem örülnek a hagyományőrző keresztény szervezetek.
Vágólapra másolva!

Amerikában a száncsengő és a puttony mellett véres filmkalandokban is lehet részük azoknak, akik az ünnepek alatt kikapcsolódásra vágynak: a Dimension Films december 25-ére időzítette Black Christmas (Fekete karácsony) című horrorját. A döntés sokkolta a keresztény szervezeteket, akik most a bemutató betiltásáért kampányolnak.

A film egy 1974-es azonos című kulthorror remake-je. A Black Christmas rendező-forgatókönyvírója Glen Morgan, aki a Végső állomás-filmek producere és forgatókönyvírója volt, a producer pedig nem más, mint a Végső állomás és a Végső állomás 3 rendezője, James Wong.

A történet egy csapat egyetemistalányról szól, akik egy pusztító hóvihar miatt kénytelenek a kollégiumban ünnepelni a karácsonyt. Balszerencséjükre egy megszállott gyilkos csap le a külvilágtól elvágott házra és nekilát az öldöklésnek. Amerikai keresztény csoportok mélységesen felháborodtak a korhatáros horror bemutatójának időzítésén.

"Karácsonyi gyilkosságról és öldöklésről filmet csinálni nagyon rossz ízlésre vall. Ez a világon mindenhol a szeretet ünnepe" - jelentette ki a The Hollywood Reporternek Mathew Staver, a Liberty Counsel nevű szervezet alapítója, akik a vallásszabadság és a családi értékek mellett kampányolnak évek óta.

"A vallásos zene - a Csendes éj - felhasználása és a betlehemes jászol a kollégium tornácán nagyfokú érzéketlenséget mutat a keresztény nézőkkel szemben" - jelentette ki Jennifer Giroux, egy másik szervezet vezetője, miután megnézte a film előzetesét. "Nem elég, hogy semmibe veszik a karácsonyt, most már egyenesen meg is sértik és profanizálják. Legszentebb ünnepünket, ezt a szent napot támadják ezzel a filmmel" - tette hozzá Giroux felháborodva.

A gyártó Dimension Films-et egyelőre nem hatotta meg a tiltakozás. A társaság nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezték: "Régi tradíció, hogy az ünnepek alatt horrorfilmeket tűznek műsorra a mozik, hogy ezzel ellenpontozzák a hagyományos karácsonyi darabokat. A Black Christmas egy olyan 1974-es horrorklasszikus remake-je, amelynek komoly kultusza van a rajongók köreiben." Az eredeti Fekete karácsony-ban egyébként Olivia Hussey játszotta a főszerepet, akit Zeffirelli Júliájaként ismerhetnek a magyar nézők.