A nagy sikerű Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény után itt a Narnia krónikái második része, a Caspian herceg. Ha szeretnéd premier előtt megnézni a filmet, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub vetítésére.
A Pevensie testvérek júniusban visszatérnek Narnia birodalmába: egy évvel előző kalandjuk után ismét a csodás világban találják magukat, azonban ráeszmélnek, hogy itt 1300 év telt el, és a dolgok igencsak rosszra fordultak. Narnia fölött a gonosz Miraz király uralkodik, a jogos trónörökös, Caspian herceg pedig bujkálásra kényszerül, mert a trónbitorló az életére tör. A testvérek megismerkednek a herceggel és segítőikkel együtt útnak indulnak, hogy megtalálják Aslant és megdöntsék Miraz uralmát.
A Caspian herceg-ben visszatérnek az első rész főszereplői: a Pevensie testvérek szerepében ismét Georgie Henley-t, Skandar Keynes-t, William Moseley-t és Anna Popplewellt láthatjuk. Caspian herceget Ben Barnes játssza, akit a Csillagpor-ból már ismerhetünk, Miraz király szerepében pedig az olasz Sergio Castellitto (Bella Martha, Caterina a városba megy) tűnik fel.
Andrew Adamson, az első részt is jegyző rendező egy interjúban elmondta, hogy a második résznek könnyebben kellett volna mennie, de pont mivel erre számított, ezúttal még több kihívást talált ki magának, és a sok akciójelenet és statiszta miatt ezt a filmet nehezebb volt elkészíteni, mint az első részt. A két és fél éves munkafolyamat végén már alig emlékezett rá, hogy mi az, ami benne volt C. S. Lewis könyvében és mi az, amit ő talált ki, de újraolvasva a könyvet úgy érzi, bár a sztori felépítésében sok mindent megváltoztattak, a lényeg azonos maradt.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0805/20080526chronicle.jpg)
Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:
Michael Apted rendezi a Narnia krónikái harmadik, A hajnalvándor útja című részét.
Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt június 10-én kedden 20 órára a Palace MOM Park mozi 2-es termébe (1121 Budapest, Alkotás út 53.):
Albert Zsanett, Andrási Katinka, Babity Zorán, Bagyánszki László, Bajtek Rózsa, Balázs Attila, Balázs Boglárka, Balázs Zoltán, Bálint Juci, Baráth Csilla, Barna Bernadett, Bartalosné Nimsz Edit, Behány Ferenc, Bikfalvy Ervin, Borda Péter, Botár Györgyné Kati, Budai Beatrix, Budatinszky Krisztina, Bundás György, Cinege Barbara, Csécs Emese, Csengődi Nelli, Csépe Krisztina, Csereklye Judit, Csirmaz Kálmán, Czakó Ada, Czugler Bálint, Dénes Balázs, Dobsa Zsuzsanna, Égel Gábor, Éles Krisztina, Farkas Anita, Farsang Judit, Fauszt Gábor, Fázer Patrik, Fekete Gabriella, Fekete Ivett, Fekete Margit, Feketéné Avar Imola, Fila Erika, Földes Ferenc, Frick László, Frickné Mézes Anikó, Friedl Eszter, Gács Orsolya, Gál László, Galgovits Réka, Gombos Csilla, Gonda Emma, Görög Borbála, Gőz Eszter, Gunder Anett, Gurúz Péter, Halmai Dóra, Harhályné Varga Anita, Hartai Alexandra, Héberger Tamás, Helga Hajnal, Herbály Tamás, Hinkel Hermina, Hortobágyi Gábor, Horváth Dzsenifer, Horváth Zsolt, Ilijin Kinga, Imricsák László, Ispány Klára, Jandó Viktória, Jári Mariann, Jegesi Zoltán, Jó-Dobronya Gyula, Julcsi, Juranovszky Tamás, Káli Péter, Kálmán István, Kaluz Zsuzsanna Viktória, Karches Károly, Kátai Kriszti, Kátainé Kiss Adrienne, Kedves Ágnes, Kenderes Éva, Király Emőke, Királyi Ferenc, Kiszely András, Kojnoff Milán, Konyecsni Attila, Kósik Lajos, Kotcauer Péter, Kovács Nóra, Kovács Zsolt, Kuszkó Antal, László Szilvia, Liebhardt Ildikó, Majoross Bea, Makó Ibolya, Makula Gábor, Marinov Tamara, Marity Bia, Márki Iván, Markstein Julianna, Maros Eszter, Maxmillián Erika, Mayer Nikoletta, Mihók Júlia, Nagy Anikó Krisztina, Nagy Bernadett, Nagy Bernát, Nagy Fritz, Nagy M. Gábor, Nagy Mária, Német Judit, Németh Orsolya, Olgyay Klára, Olivér Tóth, Pecsők László, Pintér Beatrix, Pirint Tamás, Plentner Kati, Pluhár Dániel, Pócza Anna, Pócza Kálmán, Polgár Emőke, Pozsgai András, Püsök József, Rábel László, Rácz Szilvia, Ricsóy Nóri, Sándor-Varga Ágnes, Scherzer Nikoletta, Schmehl Henrik, Schumacher Tamás Gábor, Soproni Éva, Szabó Csaba, Szabó Julianna, Szalay Zoárd, Szarka Ernő, Szarvas Anett, Szente Péter, Szick Antal, Szigeti Zulejka, Szuhodovszki Evelin, Taba Anikó, Tatai Zsombor, Tima Kálmán, Trenka Katalin, Vadovics Csaba, Vágner Virág, Varga Éva, Varga Gábor, Varga-Juhász Ildikó, Vér Anita, Verner Regina, Vida Krisztina, Vinkó Anna, Vitai Krisztina, Vörös Balázs, Wohl Erika, Zalavári Katalin, Zsarnai Judit, Zsiga Gábor, Zsila Péter
Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!
[origo]
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.