Címlaples: Cannes császárnője

Vágólapra másolva!
A francia Premiere magazin májusi számát természetesen a cannes-i filmfesztiválnak szentelte és remek ötletként sikerült megnyerniük Catherine Deneuve-öt is a különszám főszerkesztőjének. A francia film nagyasszonya első intézkedései egyikeként eltörölte a csillagokkal való értékelés rendszerét és interjút készített Sean Pennel, az idei cannes-i zsűri elnökével, valamint a Franciaországban új otthonra lelt Roman Polanskival, akivel 43 éve együtt forgatták (angolul) az Iszonyat-ot. Az idei cannes-i szemlén egyébként a Roman Polanski: Wanted and Desired című dokumentumfilm rehabilitálta az USA-ból hírhedt szexbotránya után elmenekült rendezőt, de Deneuve és a lengyel mester inkább közös forgatási élményeikről, valamint az 1968-as diáklázadások miatt dugába dőlt cannes-i filmfesztivál (igen eltérő a véleményük) örökségéről csevegnek.    Catherine Deneuve a Premiere magazin címlapjánAz idei zsűrielnök Sean Pennek a gyakorlott cannes-i vendég tanácsokat ad a zsűri vezetésével és a palota legjobb cigizős helyeivel kapcsolatban, de megígéri, hogy a szemlén nem haverkodik majd vele, hiszen ismét versenyfilmmel (Un Conte de Noel) érkezik a Riviérára. Azóta persze már tudjuk, hogy Penn zsűrije életműdíjat juttatott Catherine Deneuve-nek, csakúgy, mint Clint Eastwoodnak is, akivel 1994-ben együtt vezették a zsűrit. A májusi Premiere egyik legérdekesebb szekciója egyébként egy pár rövid részlet Deneuve naplójából pontosan ebből az időszakból, amiből kiderül, hogy igen kevésen múlhatott, hogy abban a bizonyos évben Tarantino Ponyvaregény-e kapta az Arany Pálmát (Eastwood például bevallotta, hogy nála nem az volt a befutó) és nem a Csalóka napfény (Nyikita Mihalkov) vagy a Caro Diario (Nanni Moretti).
Vágólapra másolva!