Tegnap 65. alkalommal is kitárta kapuit a velencei Lido és biztos megoldásként rögtön Hollywood legnagyobb sztárjaival George Clooney-val és Brad Pitt-tel nyitottak, akik az idén Oscar-díjat is nyert (Nem vénnek való vidék) Coen testvérek újdonságát, a Burn After Reading-et kísérték el olaszországi világpremierjére. Azt már tudjuk, hogy a két sármos sztár szívesen tiszteletét teszi napfényes filmszemléken, de kicsit már fárasztó, hogy minden évben ők jelentik a legnagyobb attrakciót Cannes-ban és Velencében is, és a sajtótájékoztatón olyan szintű kérdéseket kapnak, mint tegnap a "Mr.Pitt, mit választana inkább: egy forró éjszakát Velencében egy gyönyörű olasz nővel, vagy egy Oscart?". Angelina Jolie helyett azonban ezúttal Tilda Swinton (aki tavaly a Michael Clayton-t hozta Clooney-val Velencébe, év végén pedig ismét Pitt mellett szerepel a The Curious Case of Benjamin Button-ban) és Frances McDormand kísérték őket a vörös szőnyegen. A nyitófilm fogadtatása egyelőre vegyes. A Variety szerint a Burn After Reading eltúlzott puccos baromság, míg a brit Guardian apró humoros diadalnak ítéli, a Hollywood Reporter pedig Hollywood A-listás filmjeinek és az életközépi válságnak adott jókora fricskaként értelmezi.
![]() |
| Brad Pitt és George Clooney a tegnapi velencei sajtótájékoztató előtt |
Abban mindenesetre már ennyi alapján is bizonyosak lehetünk, hogy a Burn After Reading nem fogja a Nem vénnek való vidék mintájára végigtarolni a 2008-as díjszezont, de Clooney és Pitt még lelkiismeretesen végighaknizzák a szeptemberi fesztiválszezont (Toronto, New York, San Sebastian), ami könnyen a Coen testvérek eddigi legjövedelmezőbb filmjét eredményezheti. A velencei program a továbbiakban egyébként nélkülözni fogja az ilyen szintű sztárfelhajtást, a szervezők ugyanis egy kevésbé Hollywood-dominálta programot állítottak össze, mint az előző években. Ez egyrészről jó, mert az olasz fesztiválra ráférne, hogy Toronto árnyékában újrapozícionálja magát, és eredeti funkciójának megfelelően irányt mutasson a világ filmtermését illetően, másrészről viszont így nehéz elsőre lelkesedni a kínálat egyik darabja iránt is. Helyszíni tudósítónk mindenesetre már úton van a lagúnák városa felé, és ha minden jól megy, holnaptól első kézből tudatja, hogy mit éltetnek és mire fütyülnek Velencében.
[origo]
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.