Viggót is beáldozták Winslet Oscarja érdekében

Vágólapra másolva!
Évek óta nem volt példa arra, hogy október közepén az Oscar-szezon legnagyobb esélyeseinek több, mint a felét még homály fedje. Idén azonban úgy tűnik, hogy a legtöbb stúdió visszatartja karácsonyig a nagyágyúit, és a Millió dolláros bébi-féle, utolsó pillanatban érkező kiütésben reménykedik. Ennek persze az a következménye, hogy az év utolsó hetei túlzsúfolttá váltak az amerikai premiereket illetően, és sok film vagy kockáztatja a teljes bukást, vagy visszalép még időben. Intő jel lehet a Hazugságok hálója című Russell Crowe-Leonardo DiCaprio-Ridley Scott álomcsapat megsemmisítő bukása is - egy héttel a bemutató után már senki sem tartja Oscar-esélyesnek ezt a thrillert. Az első kritikák után megcsappantak a két elnökös móka, a W és a Frost/Nixon esélyei is, pedig utóbbit csak decemberben dobják a mélyvízbe. Kate Winslet a The Reader című filmbenAz eddig bemutatott filmek közül egyedül A sötét lovag (januárban újra a mozikban Oscar-vadászat céljából!) és a torontói meglepetéssiker, a Slumdog Millionaire számíthat "legjobb film" Oscar-jelölésre, de a fogadóirodáknál továbbra is a Milk, a Doubt, az Australia, a Gran Torino és a Revolutionary Road a favoritok. Csakhogy ezeket a filmeket még senki sem látta. Kiszállt viszont a versenyből az erősen Oscar-barátnak tartott The Soloist és 2009 márciusában debütál inkább magas bevételi-, semmint Oscar-reményekkel (Robert Downey Jr-t a Trópusi vihar-ért indított legjobb mellékszereplői kampánnyal vigasztalja a stúdió). Elhalasztották Daniel Craig második világháborús eposzának, a Defiance-nak a bemutatóját is, de az Oscar-kvalifikációs Los Angeles-i és New York-i vetítéseket megtartják decemberben. Viggo Mortensen és Kodi Smit-McPhee a The Road című filmbenAz egyik legszomorúbb veszteség viszont, hogy 2009 tavaszára tolták a The Road című apokaliptikus víziót is, pedig a 2008-as Oscar-nyerteshez (Nem vénnek való vidék) hasonlóan Cormac McCarthy regényéből készült, és újabb izgalmas főszereppel kecsegtetett a Gyilkos ígéretek-ért idén Oscar-jelölt Viggo Mortensentől. A halasztás oka pedig nem más, mint a pár héttel ezelőtt már általunk is megszellőztetett The Reader-balhé, aminek az lett a vége, hogy a Weinstein stúdió bemutathatja Kate Winslet Oscar-hajhász drámáját decemberben, de a produceri teendőket ellátó Scott Rudin (aki a Revolutionary Road producereként is szoríthat Winsletnek) levetette a nevét a stáblistáról. A történet nem kis visszatetszést keltett, így Weinsteinéknek most aztán mindent be kell vetniük a The Reader sikere érdekében és nem tudnak még egy díjesélyes filmért (The Road) idén kampányolni.Itthon annyival vigasztalódhatunk, hogy a The Road-ra várakozva "friss" premierként megnézhetjük a rendező, John Hillcoat három évvel ezelőtti sokkoló westernjét, Az ajánlat-ot.
Vágólapra másolva!