Jeff Bridges lekapta Robert Downey Jr.-t

Vágólapra másolva!
Jeff Bridges a 80-as évek eleje óta fotóz filmjei forgatásán Widelux kamerájával, és képeiből 2003-ban már ki is adtak egy válogatást. A Filmstalker blog szemfülesen észrevette, a sztár A Vasember forgatásán sem tétlenkedett, és kézzel írt honlapján már megtalálható a szépséges galéria, amit nem csak Vasember-rajongók fognak értékelni. Egyik kedvenc képünkön Jon Favreau pózol Bridges szokásos komédia/tragédia beállításához: a dupla Favreau úgy jött létre, hogy a rendező ugrott egyet a két arckifejezés közt, és a fényképezőgép speciális elforduló objektívje kétszer is lekapta.Jeff Bridges és Robert Downey Jr. A Vasember forgatásán | Az összes fotóNézelődés közben láttuk, hogy Bridges legújabb filmjéről, a nyáron forgatott Crazy Heart-ról is említést tesz. A filmben egy szétcsúszott, alkoholista countryzenészt alakít, aki megismerkedik egy riporternővel (Maggie Gyllenhaal), akivel egymásba szeretnek. Colin Farrell egy fiatal countrysztárt játszik, és mint ez a videó is bizonyítja, amelyen duettet adnak elő, mindkét zenei háttérrel is rendelkező színész jól teljesít a színpadon.
Vágólapra másolva!