Vágólapra másolva!
Ma délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be a 62. cannes-i filmfesztivál hivatalos programját. A versenyprogramba húsz nagyjátékfilmet válogattak be, köztük Quentin Tarantino náciskalpolós filmjét, Pedro Almodóvar Penélope Cruz főszereplésével készült melodrámáját és Ang Lee Woodstock-komédiáját.
Vágólapra másolva!

Hivatalos versenyprogram:

Antichrist: Lars von Trier thrillere Willem Dafoe-val, Charlotte Gainsbourggal és egy elhagyatott erdei kunyhóval. A gyermekük halálát kiheverni próbáló házaspár parás sztorija a tervek szerint még az idén megérkezik az itthoni mozikba is. Előzetes

Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds): Az Arany Pálma-tulajdonos Quentin Tarantino első pillanattól fogva Cannes-ra időzítette második világháborús, náciskalpolós filmjének bemutatóját, és meg is kapta az őt megillető (?) helyet. Brad Pitt a Croisette-en! Hazai premier: augusztus 20. Előzetes

Forrás: [origo]
Becstelen brigantyk | Diane Kruger


Das Weise Band (The White Ribbon):
A német származású, Ausztriában élő, mostanában Franciaországban alkotó Michael Haneke ezúttal Németországban forgatott: fekete-fehér, az első világháborút megelőző időszakban játszódó iskoladrámája nem ígérkezik kevésbé nyomasztónak, mint művei általában. Honlap

Looking for Eric: Ken Loach 30 éve rendszeres vendég Cannes-ban, és mondhatjuk, hogy most direkt a franciáknak készített filmet: drámája egy Eric nevű focifanatikusról szól, aki a híres francia focistától, Eric Cantonától kap jótanácsokat az élethez. Előzetes

Forrás: [origo]
Looking for Eric | Steve Evets és Eric Cantona


Fish Tank:
A Red Road rendezőjének, Andrea Arnoldnak a második nagyjátékfilmje a tavalyi fesztivál felfedezettjének nevezhető Michael Fassbenderrel a főszerepben. A film egy tizenöt éves srácról szól, akinek az életét fenekesült felforgatja az anyja új pasija.

Los Abrazos rotos (Broken Embraces): A Penélope Cruz főszereplésével készült Pedro Almodóvar-film Spanyolországban már márciusban a mozikba került. A mester sötét, őrült szerelmi melodrámát ígér. Előzetes

Forrás: [origo]
Los Abrazos rotos | Penélope Cruz és Lluís Homar


Taking Woodstock:
Ang Lee meglepően idétlennek tűnő Woodstock-komédiája cannes-i debütálásának mi különösen örülünk, hiszen ez valószínűleg azt jelenti, Demetri Martin is tiszteletét teszi a vörös szőnyegen. Előzetes

Bright Star: A Zongoralecke rendezőnője, Jane Campion új kosztümös filmje John Keats és Fanny Brawne szerelméről szól Ben Whishaw (A parfüm) és Abbie Cornish (Candy) főszerelésével. Honlap

Forrás: [origo]
Bright Star | Thomas Sangster, Edie Martin és Abbie Cornish


Spring Fever:
Lou Ye (Egy szirén szerelme) filmje egy erotikus vágyaktól túlfűtött édes hármasról.

Un Prophéte (A Prophet): A Halálos szívdobbanás rendezőjének, Jacques Audiard-nak az új drámája.

A l'origine (In the Beginning): Xavier Giannoli (Amikor énekes voltam) alkotása Gérard Depardieu-vel a főszerepben.

Bakjwi (Thirst): A Bosszú-trilógiát jegyző Park Chan-wook vámpírfilmje egy papról, aki egy fertőzés következtében rákap a vérszívásra. Előzetes

Forrás: [origo]
Bakjwi (Thirst) | Kang-ho Song


The Time That Remains:
A palesztin Elia Suleiman a 2002-es Deus ex machina után ismét itt debütál új filmjével, amely egy palesztin család történetét követi a 40-es évektől napjainkig.

Vengeance: Az évente több filmet is legyártó Johnnie To akcióthrillerje Johnny Hallyday-jel a főszerepben, aki egy bérgyilkosból lett francia szakácsot játszik, aki Hongkongba utazik lánya meggyilkolását megbosszulni. Előzetes | Honlap

Forrás: [origo]
Vengeance | Johnny Hallyday


Vincere:
Marco Bellocchio (Anyám mosolya) filmje Mussolini kapcsolatáról első feleségével, az elmegyógyintézetben meghalt Ida Dalserrel. Dalsert Giovanna Mezzogiorno (A szemközti ablak, Szerelem a kolera idején) alakítja, Mussolinit Filippo Timi (Emlékezetemre) játssza.

Map of the Sounds of Tokyo: Isabel Coixet (A szavak titkos élete, Elégia) új filmje a Bábel-ből ismert Rinko Kikuchival és Sergi Lópezzel.

Visages (Faces): A tajvani Tsai Ming-liang a Louvre-ban forgatta filmjét, amely egy Louvre-ban forgató tajvani rendezőről szól. A film szereposztása egyszerűen csodás: Mathieu Amalric, Jean-Pierre Léaud, Jeanne Moreau és Fanny Ardant vonulnak fel a rendező kedvenc színésze, Lee Kang-sheng és a szupermodell Laetitia Casta mellett. Előzetes

Forrás: [origo]
Visages | Laetitia Casta és Lee Kang-sheng


Les herbes folles:
A 86 éves filmlegenda, Alain Resnais Christian Gailly regénye alapján készült drámája, többek közt Mathieu Amalric-kal és Emmanuelle Devos-szal.

Kinaray: Brillante Mendoza tavaly Serbis című filmjével sokkolt Cannes-ban, idén visszatér.

Soudain le vide (Enter the Void): A brutális Visszafordíthatatlan-t jegyző Gaspar Noé új filmje egy drogdíler és húga kapcsolatáról.

Soudain le vide | Nathaniel Brown és Paz de la Huerta


+ + +

Versenyen kívüli vetítések:

The Imaginarium of Doctor Parnassus: A Heath Ledger utolsó alakítását felvonultató Terry Gilliam-film szürreális mese, amit feltehetően még bizarrabbá tesz, hogy a film egy pontjától kezdve Johnny Depp, Colin Farrell és Jude Law helyettesítik a forgatás közben elhunyt színészt. Reméljük ők hárman a Riviérára is elnéznek majd.

L'armée du crime (The Army of Crime): Robert Guédiguian új filmjében Virginie Ledoyen játssza a főszerepet, úgyhogy máris biztosak vagyunk benne, hogy több élvezetet tartogat, mint a tavalyi Berlinalén bemutatott előző munkája, a Lady Jane című lapos krimi.

Agora: Alessandro Amenabar ókorban játszódó drámája, melyben Rachel Weisz alakítja a matematikus Hüpatiát, Max Minghella pedig a rabszolgáját. Előzetes

+ + +

Nyitófilm:

Fel (Up): A Pixar versenyen kívül vetített 3D-s animációs filmje nyitja a fesztivált, amely egy lufik segítségével házával együtt a levegőbe röppenő nyugdíjas bácsi és egy dagi kiscserkész kalandjait meséli el. Hazai premier: október 15. Előzetes

Forrás: [origo]

+ + +

Zárófilm:

Coco Chanel & Igor Sztravinszkij: Jan Kounen filmje a címszereplők szerelméről. Főszerepben Anna Mouglalis és Mads Mikkelsen.

Forrás: [origo]
Coco Chanel & Igor Sztravinszkij | Anna Mouglalis és Mads Mikkelsen


+ + +

Éjféli vetítések:

Drag Me to Hell: Sam Raimi szünetet tart a pókemberezésben, és egy kicsit visszatért a horrorgyártáshoz. Alison Lohman banki alkalmazottat játszik, akit pechjére elátkoz egy szipirtyó, akitől megtagadta a kölcsönt. Előzetes

Ne Te Retourne Pas: a Dans Ma Peau rendezőnőjének, Marina De Vannak az új alkotása Sophie Marceau-val és Monica Belluccival.

Forrás: [origo]
Ne Te Retourne Pas | Sophie Marceau és Monica Bellucci


A Town Called Panick:
Stephane Aubier és Vincent Patar filmje saját korábbi tévésorozatok alapján.

+ + +

Speciális vetítések:

Petition (Zhao Liang)
L'epine dans le coeur (Michel Gondry)
Min ye (Souleyumane Cisse)
Jaffa (Keren Yedaya)
Manila (Adolfo Alix Jr., Raya Martin)
My Neighbor, My Killer (Anne Aghion)

+ + +

Un Certain Regard-szekció:

A hivatalos program részét képező szekció gyöngyszemei közt idén olyan alkotások szerepelnek, mint az Anyátlanok alkotójának, Koreeda Hirokazunak az új munkája egy videotékás srác és guminője kapcsolatáról, a Gazdatest alkotójának, Bong Joon-ho-nak a thrillere egy anyáról, aki, hogy gyilkossággal gyanúsított fia ártatlanságát bizonyítsa, nekilát, hogy megtalálja az igazi elkövetőt, illetve az idei Sundance filmfesztivál nagy sikere, a HIV-pozitív, analfabéta, terhes lányról szóló Precious (korábban: Push).

Forrás: [origo]
MotherAir Doll


Mother
(Bong Joon Ho)
Irene (Alain Cavalier)
Precious (Lee Daniels)
Demaine Des L'Aube (Denis Dercourt)
Adrift (Heitor Dehalia)
Nobody Knows About The Person Cats (Bahan Ghobadi)
The Wind Journeys (Ciro Guerra)
Le Pere De Mes Enfants (Mia Hansen-Love)
Tales From The Golden Age (Hanno Hofer, Razvan Marculescu, Cristian Mungiu and Constantin Propescu, Ioanna Uricaru)
Tale In The Darkness (Nickplay Khomeriki)
Dogtooth (Yorgos Lanthimos)
Tzar (Pavel Lounguine)
Indepencia (Raya Martin)
Police, Adjective (Corneliu Porumboiu)
Nymph (Pen-Ek Ratanaruang)
To Die Like A Man (Joao Pedro Rodrigues)
Eyes Wide Open (Haim Tabakman)
Sampson & Deliah (Warwick Thornton)
The Silent Army (Jean Van De Velde)
Air Doll (Koreeda Hirokazu)