Hiába várják az előfizetők a megszűnt Cinema magazint

Vágólapra másolva!
A csaknem húszéves Cinema magazin idén májusban szinte észrevétlenül kimúlt. Az előfizetők erről semmiféle információt nem kaptak a kiadótól, amelynek munkatársait mi sem tudtuk elérni. A görög tulajdonos még a főszerkesztőnek sem indokolta meg, hogy miért számolta fel egyik pillanatról a másikra a lapot.
Vágólapra másolva!

Áprilisban még Hugh Jackman feszített a Cinema magazin borítóján, májusban már hiába keresték az olvasók "Európa legnagyobb filmmagazinját". Az előfizetőket nem értesítették sem arról, hogy többet nem jelenik meg a lap, sem arról, hogy miképpen kártalanítják őket az előre kifizetett lapszámokért. A kiadónak az újságban és a hivatalos honlapon feltüntetett vonalas számait hiába is hívják az olvasók, ezek már nem élnek. Ugyan a honlapot láthatóan frissítették még azután is, hogy a lapot már nem lehetett kapni (szerepel pl. egy Sziget fesztivált beharangozó cikk az oldalon), nem található rajta semmilyen információ a lap sorsával kapcsolatban, és a cikkekhez érkezett, a Cinema eltűnését firtató hozzászólásokra nem reagált senki. Természetesen mi is megpróbáltuk elérni a kiadót, azonban két napon keresztül sem az igazgató, Nagy Rita, sem a terjesztésért felelős munkatárs, Kis Zsuzsa nem vette fel a mobiltelefonját.

Az 1991 óta megjelenő Cinema magazint az elmúlt két és fél évben Levitin Dávid főszerkesztő és Hámori Dániel főmunkatárs szerkesztette két külsős kolléga és gyakornokok közreműködésével. Az áprilisi szám rendben megjelent, Levitin és Hámori összerakták és leadták a májusi számot, majd elkezdtek dolgozni a júniusin. A májusi szám viszont már nem érkezett meg az újságárusokhoz és előfizetőkhöz, és a júniusi szám munkálatai közben szóltak a kiadótól Levitinéknek, hogy leállhatnak, mert a lap többször nem jelenik meg.

Levitin saját elmondása szerint tudta ugyan, hogy 2008 ősze óta visszaestek a Cinema hirdetési bevételei és kismértékben az olvasószáma is, a lap hirtelen kimúlása mégis meglepetésként érte őt, ugyanis a kiadó igazgatója egy hónappal a megszűnés előtt még arról biztosította, hogy fél éven belül semmiképp sem áll le a lap. A görög tulajdonostól, Constantine Geroutól többször érkeztek olyan tartalmú levelek, amelyek sürgették, hogy szülessen valamilyen megoldás a hirdetések ügyében, de a megszűnést egyszer sem helyezte kilátásba, a legradikálisabb ötlet, ami felmerült, az oldalszámcsökkentés volt. Néhány héttel a megszűnés előtt még egy új marketinges kolléga is érkezett a Cinemához, akinek a hirdetési bevételek felturbózása lett volna a feladata, de persze már nem volt ideje arra, hogy bármilyen változást elérjen.

Levitin és Hámori ugyan nem tudtak konkrét számadatokkal szolgálni, de mindketten úgy tudják, a lap a hirdetések - feltehetően a válságnak tulajdonítható - visszaesése ellenére nem teljesített olyan rosszul, hogy ez önmagában indokolta volna a megszűntetését. Ugyanakkor nem kaptak olyan visszajelzést sem, mely szerint a lappal kapcsolatban komolyabb szakmai-tartalmi kifogások merültek volna fel. Ami őket illeti, a problémák felmerülése óta még nagyobb erőbedobással dolgoztak a lapon, és úgy érzik, a Cinema az utolsó hónapokban színvonalasabb volt, mint az azt megelőző időszakban bármikor. Mivel azonban a tulajdonostól sosem kaptak hivatalos magyarázatot, ők sincsenek tisztában a megszűnés tényleges okaival.