Vágólapra másolva!
A cannes-i filmfesztivál szervezői ma délelőtt párizsi sajtótájékoztatón jelentették be az idei válogatás zömét. Tizenhat versenyfilmet hoztak nyilvánosságra, melyek közt Mike Leigh, Kitano Takeshi, Alejandro González Inárritu és Doug Liman új alkotása is szerepel. Woody Allen és Oliver Stone filmjét versenyen kívül mutatják be. Eddig egy biztos magyar résztvevő van: Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje, amely az Un Certain Regard-szekcióban versenyez.
Vágólapra másolva!

Ma délelőtt Párizsban bejelentették a május 12-én kezdődő cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának nagyobbik részét. A versenyprogramban egyelőre nincs magyar film, de most még csak tizenhatot hoztak nyilvánosságra a beválogatott filmek közül, melyet hamarosan további négy-öt film bejelentése követ majd. Magyar részről Tarr Béla A torinói ló című alkotása és Mundruczó Kornél A Frankenstein-terv-e volt esélyes a versenybe kerülésre, de Tarr Béla filmje végül nem készült el.

Tarr cégének, a TT Filmműhelynek a munkatársa elmondta nekünk, hogy A torinó ló-nak nem csak az utómunkája van még hátra, de még két pótforgatási napra is szükségük van, és hogy ezekre mikor kerülhet sor, az nagyban függ az időjárástól, ezért kénytelenek voltak visszamondani részvételüket a fesztiválon. Mindebből következik, hogy Mundruczó A Frankenstein-terv-e lehet a magyar versenyfilm a programban.

Egy magyar film viszont már egész biztosan lesz a fesztiválon: a hivatalos program részét képező Un Certain Regard-szekcióba beválogatták Kocsis Ágnes Pál Adrienn című második nagyjátékfilmjét. Erről bővebb információt itt találsz.

Mint korábban megírtuk, a versenyszekció zsűrielnöke idén Tim Burton filmrendező lesz, a zsűri tagjai: Kate Beckinsale és Giovanna Mezzogiorno színésznők, Alberto Barbera, az olasz nemzeti filmmúzeum igazgatója, Emmanuel Carrere, Victor Erice, Shekar Kapur filmrendezők és Benicio Del Toro színész.

Versenyprogram:

Another Year: Mike Leigh, mint általában, most is titokban tartja sokszereplős filmje sztoriját, annyi biztos, hogy a Vera Drake főszereplője, Imelda Staunton és Jim Broadbent szerepel benne.

Biutiful: Alejandro González Inárritu (Korcs szerelmek, Bábel) drámája, amelyben Javier Bardem egy bűnözőt alakít, akit egy nap meglátogat gyerekkori barátja, akiből azóta rendőr lett. Itt írtunk a filmről.

Copie Conforme: Az iráni Abbas Kiarostami (A cseresznye íze) első nem Iránban forgatott filmje, amelyben Juliette Binoche játssza a főszerepet.

Des hommes et des dieux: Xavier Beauvois filmje ciszterci szerzetesekről, akiknek meg kell védeniük a hitüket, amikor fundamentalisták célpontjává válnak.

Fair Game: Doug Liman thrillere a leleplezett CIA-ügynök Valerie Plame-ről. Plane szerepében Naomi Wattsot, a férje szerepében Sean Pennt láthatjuk.

Forrás: [origo]
Naomi Watts és Sean Penn a Fair Game-ben

Hors la loi: A dicsőség arcai és a London River rendezőjének, Rachid Boucharebnek az új filmje az második világháborút követő algériai függetlenségi törekvésekről.

Housemaid: Im Sang Soo remake-elte Kim Ki-young 1960-as fekete-fehér filmjét.

La nostra vita: Daniele Luchetti filmje.

La Princesse de Montpensier: Bertrand Tavernier filmjei már elég rég óta a Cannes-nál eggyel kisebb presztízsű berlini filmfesztiválon debütáltak, de most újra beválogatták a versenybe. Kosztümös történelmi filmjében Melanie Thierry (Babylon A.D.) alakítja a 16. századi főhősnőt.

Loong Boonmee Raleuk Chaat: A furcsa elméjű thaiföldi rendező, Apichatpong Weerasethakul új filmje.

Outrage: Kitano Takeshi első jakuzafilmje a 2000-es Fivér óta.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=D0mDqFZO99OpZJza
Az Outrage előzetese

Poetry: A dél-koreai Lee Chang-dong drámája egy nőről, aki a halálhoz közel az élet értelmét keresi.

Tournée: A népszerű francia színész, Mathieu Amalric negyedik filmje, amelyben saját magát rendezte.

Forrás: [origo]
Jelenet a Tuornée című filmből

Un homme qui crie: Mahamat-Saleh Haroun filmje.

Utomlyonne Solntsem 2: A Csalóka napfény folytatása Nikita Mihalkovtól.

You. My Joy: Sergei Loznitsa filmje.

* * *

Versenyen kívüli vetítések:

Tamara Drewe: Stephen Frears (Pop, csajok, satöbbi) képregényadaptációja a főszerepeben Gemma Artertonnal.

Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik: Gordon Gekko (Michael Douglas) huszonhárom év elteltével visszatér a tőzsde világába. Oliver Stone Shia LaBeouffal és Carey Mulligannel fiatalít. (Várható hazai premier: szeptember.) Előzetes

You Will Meet a Tall Dark Stranger: Mint ismeretes Woody Allen nem hisz a filmek versenyeztetésében, így a hagyománynak megfelelően versenyen kívül mutatják be legújabb, Londonban forgatott alkotását, amelynek sztároktól zsúfolt szereplőgárdájában Naomi Watts, Anthony Hopkins, Josh Brolin, Antonio Banderas és Freida Pinto is megtalálható.

* * *

Nyitófilm:

Robin Hood: Ridley Scott kalandfilmje nyitja a fesztivált, ami azt jelenti, hogy május 12-én este Russell Crowe és Cate Blanchett vonul majd végig a vörös szőnyegen.

* * *

Éjféli vetítések:

Roxane Mesquida a Kaboom című filmben

Kaboom: Gregg Araki új filmje.

L'Autre Monde: Gilles Marchand filmje.

* * *

Speciális vetítések:

Jelenet az Abel című filmből

Abel: Diego Luna

Chantrapas: Otar Iosseliani

Draquila - L'Italie che trema: Sabina Guzzanti

Inside Job: Charles Ferguson

Nostalgia de la luz: Patricio Guzman

Over Your Cities Grass Will Grow: Sophie Fiennes

* * *

Un Certain Regard-szekció:

Forrás: [origo]
Gábor Éva a Pál Adrienn című filmben

Kocsis Ágnes Pál Adrienn-je mellett ebben a szekcióban mutatják be többek közt Cristi Puiunak, a Lazarescu úr halála rendezőjének új alkotását, a 79 éves legendának, Jean-Luc Godard-nak a Socialisme című (minden bizonnyal kísérleti) filmjét, a világ legidősebb aktív rendezőjének, a 101 éves, portugál Manoel de Oliveirának a munkáját, és a 2004-es, lenyűgöző Keane után végre megint úf filmmel jelentkező Lodge Kerrigannek az alkotását. Nagyon várjuk a Blue Valentine című családi drámát is, amelyben Ryan Gosling és Michelle Williams játszik.

A Certain Regard zsűrijét még nem hirdették ki, csak a zsűrielnök személyét, aki Claire Denis (Chocolat, 35 pohár rum) filmrendező lesz.

Hahaha - Hong Sang-soo

Aurora - Cristi Puiu

Les amours imaginaires - Xavier Dolan

Socialisme - Jean-Luc Godard

Pál Adrienn - Kocsis Ágnes

Blue Valentine - Derek Cianfrance

O estranho caso de Angelica - Manoel de Oliveira

Rebecca H. (Return to the Dogs) - Lodge Kerrigan

Los Labios - Ivan Fund és Santiago Loza

Simon Werner a Disparu... - Fabrice Gobert

Unter Dir Die Stadt - Christoph Hochhausler

Udaan - Vikramaditya Motwane

Marti Dupa Craciun - Radu Muntean

Chatroom - Hideo Nakata

Life Above All - Oliver Schmitz

Octubre - Daniel Vega

R U There - David Verbeek

Rizhao Chongqing - Xiaoshuai Wa