|
Pénteken délután hatkor nyilvánosságra hozták a cannes-i filmfesztivál korábban bejelentett hivatalos programjának hiányzó filmjeit: a versenyfilmek közé beválogatták Mundruczó Kornél új alkotását is. A korábban A Frankenstein-terv munkacímen futó film végleges címe Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv (Tender Son - The Frankenstein Project) lett. Mundruczó két éve már részt vett a versenyprogramban a Deltá-val, és elnyerte a filmkritikusok által odaítélt FIPRESCI-díjat. 2005-ben Johanna című filmjét vetítették az Un Certain Regard-szekcióban, azt megelőzően pedig Kis Apokrif No. 2 és A 78-as szent Johannája című rövidfilmjeit mutatták be a fesztiválon. Mundruczó filmjén kívül ma még a Chongqing Blues című kínai alkotás is bekerült a versenyprogramba, amelyet Wang Xiaoshuai (Pekingi bicikli) rendezett, így összesen tizennyolc film fog küzdeni az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján.
A Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv Mundruczó Kornél és Bíró Yvette a Bárka Színházban 2007 őszén bemutatott színdarabján (Frankenstein-terv) alapul, és egy fiúról szól, aki évek elteltével újra találkozik a szüleivel, akik nem akarták őt, és a találkozás brutális gyilkosságsorozatba fordul. Ahogy a rendező a film forgatásán elmondta nekünk: "arról a mechanizmusról is próbálunk mondani valamit, ahogy megpecsételünk valakit. Arról, hogy ki az a többség, vagy mi az a szemlélet, ami egy emberre, - valakire, aki szeretetre vágyna csak - rámondja, hogy szörny." A címváltoztatást azzal indokolták az alkotók, hogy el akartak szakadni a színházi előadás referenciájától, mivel a film hangvétele és stílusa nagyban eltér az előadástól, mégha gondolatiságában ugyanúgy vissza is nyúlik Mary Shelley regényéhez.
A film nagy részét egy lakatlan budapesti bérházban forgatták, de külső helyszínek is szerepelnek a filmben, melyeket az ausztriai Alpokban vettek fel. A szörnyet, azaz a fiút az amatőr Frecska Rudolf alakítja a filmben, aki a darab főszerepét is játssza. Mellette Monori Lilit, Székely B. Miklóst, Kiss Diána Magdolnát, a szintén amatőr Csíkos Kittyt, valamint magát Mundruczó Kornélt láthatjuk a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv-ben. Utoljára a nyolcvanas években fordult elő, hogy magyar rendező két egymást követő filmje bekerült a cannes-i versenyprogramba, mégpedig a Hanussen (1985) és a Redl ezredes (1988) című Szabó István-filmek. A Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv mellett két másik magyar filmet is bemutatnak idén Cannes-ban: Kocsis Ágnes Ágnes Pál Adrienn-jét az Un Certain Regard szekcióban fogják vetíteni, Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmje pedig a Cinéfondation programjában kapott helyet.
Az alkotók a filmről: "Mary Shelley Frankenstein vagy a modern Prométheusz című világhírű klasszikus gótikus regénye nyomán a film teremtő ember és teremtménye története. A szeretet után sóvárgó mégis kitaszított ember mítosza éled újra apa és fiú találkozásában. Egy talán jobb napokat látott bérházban egy rendező készül filmje megvalósítására. Az intézetből szökött kamaszfiú anyját keresve szinte véletlenül kerül a filmforgatás castingjába. A drámai események sora ott veszi kezdetét mikor a casting során a fiút naivsága, és egyenes tisztasága hirtelen olyan cselekvésekre ragadtatja, ami halálos balesethez vezet. A rendezővel még soha nem történt semmi, ami akaratán kívül állt volna. Megérzi, hogy a fiú személyében egy nagyobb erővel találkozott. Mikor rájön, hogy a különös és szelíd gyerek az ő fia, aki sok évvel ezelőtt hívatlanul jött e világra, arra kényszerül, hogy egy kiszámíthatatlan és veszélyes úton induljon el. Találkozásuk talán más körülmények között esély lenne az újrakezdésre. A film a szeretet felelősségéről, és a teremtő ember istenkísértő gőgjéről szól. Meglátni magunkat egy másik lényben, és túllépni akaratunk, érdekeink korlátain, szembenézni teremtésünk súlyával. Ez a tétje apa és fiú történetének." Nézegetnivaló: Fotók a Frankenstein-terv forgatásáról |
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Már februárban véget ér a Való Világ
Nem húzza márciusig az RTL Klub, előbb szabadulnak a lakók, mint gondolták.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.