|
Gábor Zsazsát pénteken válságos állapotban szállították kórházba, gyanítható, hogy hétfői műtéte után agyvérzést kapott - jelentette a magyar származású hollywoodi híresség férjére hivatkozva pénteken az ABC News hírcsatorna. A 93 éves színésznő szeme nyitva van, de nem reagál, ha szólnak hozzá - mondta Frederic von Anhalt herceg.
Gábor Zsazsán hétfőn csípőprotézis-műtétet hajtottak végre, miután két nappal korábban kiesett az ágyából és több csontja eltört. A három és fél órás műtét sikeres volt, de a beteg az eséskor a fejét is beütötte, agyrázkódást kapott. Az orvosok, akik szerint csípőműtétje közben kaphatott agyvérzést, most attól tartanak, hogy romlik az állapota - közölte a férj. "Megfigyelés alatt akarják tartani a hétvégén, hogy megbizonyosodjanak, javul az állapota, de jelenleg nem jó a helyzet" - tette hozzá. A színésznő lánya, Francesca Hilton viszont cáfolta, hogy édesanyja kritikus állapotban lenne. "Nincs kómában, gyógyszereket adnak neki, még minden életfunkciója erős, és beszél is" - mondta.
Gábor Zsazsa az 50-es, 60-as évek nagy sztárja volt, először színésznőként lett ismert az Egyesült Államokban, később a társasági élet híres alakja lett, nem utolsó sorban azért, mert kilencszer kötött házasságot. Férje volt mások mellett Conrad Hilton szállodamágnás és az Oscar-díjas George Sanders színész is. Frederic von Anhalttal 1986-ban házasodott össze. 2002-ben részlegesen megbénult egy autóbaleset következtében, azóta tolószékbe kényszerült, öt évvel ezelőtt pedig már átesett egy agyvérzésen. |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.