Gordon Gekkót ugyan kicsit megviselte az élet, mióta legutóbb találkoztunk vele, de a Tőzsdecápák folytatásában tettre készen tér vissza. Ha szeretnéd megtudni, még mindig a mohóság mozgatja-e a világot, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik című film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.
Oliver Stone ugyan az utóbbi években legszívesebben diktátorokról (Commandante, South of the Border) és egyéb gyanús politikusokról (W.) csinál filmet, a gazdasági válság által tálcán kínált témának mégsem tudott ellenállni, és feltámasztotta 1987-ben színre lépett antihősét, Gordon Gekkót. A karizmatikus, ám illegális pénzügyi manővereivel az első rész végén lebukott brókerrel akkor találkozunk újra, amikor évekkel később szabadul a börtönből: fogja téglányi mobiltelefonját és elkezdi újra felépíteni a királyságát.
A második részben arra keressük a választ, vajon Gekko megváltozott-e a börtönévek alatt, vagy továbbra is azt hirdeti, a mohóság jó dolog, de emellett persze kapunk egy új pénzügyi titánt is: Charlie Sheen Budját Shia LaBeouf Jacobja helyettesíti, aki nem mellesleg Gekko lányával, az apját mélyen megvető Winnie-vel (Carey Mulligan) jár.
Stone egy interjúban így indokolta a második részt: "Nem gondoltam volna, hogy valaha folytatást csinálok egy filmemhez. Huszonkét év telt el, ennyit általában nem szoktak várni a folytatással. De a Wall Street annyira megváltozott, hogy megint érdekes sztorivá vált. ... Ma minden számítógépesítve van, és mindenki fiatalabb és gyorsabban kiég. Sokkal nagyobb pénzek forognak, és a munka nagy részét számítógépek végzik. Mindent átsző a mesterséges intelligencia."
* * *
Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:
Val Kilmer nem játszott politikust egy korábbi Oliver Stone-filmben.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1009/20100908wallstree2.jpg)
Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt szeptember 29-én szerdán 19 órára Cinema City Aréna mozi 12-es termébe (1087 Budapest, Kerepesi út 9.):
Ámon Lilla, Andó Anita, Antalóczi Tünde, Bajáki László, Barkó Edina, Békefi Éva, Biró Ferenc, Bősze Eszter, Bucsiss Gyuszi, Burkus Bettina, Cipudisz Alexandra, Czapári Csaba, Csabai Tamás, Deres Zsófia, Dévényi Patrícia, Dunai Ági, Erzsébeti Éva, Falus Éva, Féderer Gy|rgyi, Ferenczy Péter, Filip Ildikó, Galambos Georgina, Gallyas Katalin, Garamszegi Mária, Gerhardt Fanni, Glatz Péter, Gyárfás Krisztina, Gyurcsán Gergely, Husz Adrián, Istók József, Jakab Ágnes Imola, Járfás Katalin, Kanyari Eszter, Karsai Norbert, Karvalics Viktória, Kelemen Melinda, Kiss Andrea, Kovács Barbara, Kovács Zsolt, Kovalcsek Tímea, Krausz Mónika, Langó Károly, Lapath Katalin, Maloviczki Ági, Matics Beatrix, Merényi Zsolt, Mészáros Zsófia, Mitkov László Álmos, Mócsai Orsolya, Nagy Péter, Ondrusek Tamás, Pallanki Zsolt, Patócs Renáta, Peágics Attila, Perjési Nándor, Péter Dániel, Petró Bálint, Rácz Krisztina, Resch Tibor, Reszler Klaudia, Schumacherné Szűcs Anett, Szabados Enikő, Szabó Gábor, Szabó Izabella, Szemenkár Helga, Szőnyi Zoltán, Szűcs Márta, Tiszai Tímea, Tomaskovics Kristóf, Tóth Eszter, Tőkés Nóra, Turú Csaba, Vári Rómeó, Vedres Barnabás, Vezmár Albert, Villám Virginia, Virág Csaba, Werly Szilvia, Zahuczky Andrea
Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!
Osvárt Andrea: Én képviselem a józan életet
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Én képviselem a józan életet
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Én képviselem a józan életet
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.