Mészbe oltották Péterfy Bori dalát

2011.01.12. 2:28

Már szinte tradíció, hogy Péterfy Bori éppen aktuális klipjét mindig az [origo] filmklubban lehet először megnézni. Most az Oroszlán a hóban című dalhoz készült műremeket mutatjuk meg, amely annyira különleges, hogy muszáj volt kifaggatnunk a rendezőjét is.

A Péterfy Bori & Love Band számaihoz készült videoklipek amiatt is emlékezetesek, mert mindig valami szokatlan filmes technikát használnak. A Hajolj bele a hajamba több ezer fotóból állt össze, a Bűvös vadász úgy nézett ki, mint egy leharcolt VHS-felvétel, a tilt/shift optikával rögzített Téged nem makettszerűvé varázsolta a világot, a Délelőttök a kádba' klipjéhez pedig tizenkét doboznyi színes krétát koptattak el az alkotók. Az Oroszlán a hóban című szomorkás dalhoz (amely a Quart kritikusa szerint a legjobb szám Bori 2B című albumán) Csáki László és csapata csinálta az alábbi kisfilmet, amelyet könnyen lehet, hogy évek múlva az "útanimáció" műfajának megteremtőjeként tartanak majd számon.

Péterfy Bori & Love Band: Oroszlán a hóban

A klip megtekintése után egy csomó kérdés vetődött fel bennünk, ezért felhívtuk Csáki László rendezőt, hogy mesélje el, hogyan folytak Péterfy Bori szájából az aszfaltra a szavak.

- - -

- Ezt a koncepciót direkt ehhez a számhoz találtad ki, vagy elővettél egy talonban lévő ötletet?

Csáki László: Már nagyon régóta megvan ez az ötlet a fejemben. Először arra gondoltam, hogy egy zenét le lehetne bontani szólamokra, és az egyes szólamoknak különböző jeleket adni, azokat felfesteni és végigmenni rajtuk. De amikor a számot meghallottam, egyből tudtam, hogy a mondanivalót kell nagyon egyszerűen megjeleníteni. Így talált egymásra az ötlet és a dalszöveg.

- Hol találtátok ezt a hosszú, egyenes utat?

- Egy olyan utat kerestünk, amin nincs forgalom, és aminek a burkolata jó minőségű, meg az is fontos volt, hogy fekete bitumen fedje. Azt is szerettük volna, hogy legyenek lankái, dimbes-dombos tájon menjen, hogy rá lehessen látni majd a rajzokra, amik fölött már elhaladtunk. Végül megtaláltunk Etyek előtt ezt a hat kilométer hosszú, egysávos gazdasági szervízutat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csáki László | Fotó: Tuba Zoltán

- Hova megy ez az út?

- Fogalmam sincs, a végéig soha nem mentünk el. Kijelöltük azt a részét, ami nekünk kellett, és egy idő után visszafordultunk.

- Hogyhogy nem volt rajta forgalom?

- Csak akkor járnak ezen az úton, ha dolog van a földeken. Mi azért bebiztosítottuk magunkat, és lezártuk: egy-egy ember állt az út két végén, de valójában egyetlen autó nem jött arra egész nap. Vasárnap forgattunk, augusztus végén, csak pár biciklis jött, de ők meg jöhettek.

- Kellett ehhez valami engedélyt kérni?

- Igen, megkerestük az út tulajdonosát, és ő minden további nélkül beleegyezett. Nyilván neki az volt a legfontosabb, hogy a rajzok eltűnjenek az útról, ne legyen vele dolog utána, és pont emiatt kezdtünk keresni olyan anyagokat, amit a természet elintéz egy idő után. Mivel két termőföld között megy az út, nem is lehetett volna problémás anyagokat használni. Minimalista gondolkodásmód határozta meg az egész munkát: nagyon egyszerű anyaggal, nagyon egyszerű módon létrehozni valami vizuálisan mégiscsak érdekes dolgot.

- Mivel festettetek?

- Mésszel. Ez valójában sima oltott mész, amit annyira felhígítottunk, hogy majdnem olyan híg lett, mint a víz, és különböző vastagságú ecsetekkel vittük fel az útburkolatra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csáki László | Fotó: Tuba Zoltán

- Mennyi időbe telt felrajzolni az ábrákat/szövegeket az útra?

- Reggel hattól délután ötig. Nem volt ebédszünet meg semmi pihenő, folyamatosan ment a munka. Általában 17-18-an festettünk. Készült előtte egy elég pontos grafikai terv, végigrajzoltam az egészet lapokra, és ezeket a lapokat adtam oda azoknak, akik vállalták, hogy segítenek. Innentől kezdve már csak az volt a kihívás, hogyan lehet szinkronba hozni a képet meg a hangot. Erre egy nagyon kézenfekvő módszert találtunk: vettünk macskaalmot, beleraktuk kis nejlonzacskókba, a dalszöveget kinyomtattuk, lejelöltük, hogy honnan indul az autó, raktunk egy másik jelet, hogy honnan indul a szöveg, megtaláltunk egy 20 km/órás tempót, végigmentünk az úton, és a csomagtartóból hátul dobáltuk ki ezeket a kis zacskókat szinkronban a szöveggel. Így végül is lejelöltük az egész útszakaszt, hogy például amikor azt énekli, hogy "Afrikában hó hull" az mettől meddig tart az úton. Aztán a tervek alapján mindenki elkezdett különböző helyeken festeni. Én csináltam a tervet, de nyilván megváltozott a léptéke, fel kellett nagyítani, valamint mindenkinek különböző a rajztudása vagy az affinitása. Szerintem az is szép benne, hogy nem egy kéztől van.

- Kik voltak a többiek?

- Nagyrészt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakos hallgatói, akik közül jó párat tanítottam korábban. És a szűkebb baráti körből jöttek még néhányan. Volt, aki jött, felfestett egy szakaszt, aztán megunta, elment. Iszonyatosan jó volt csinálni, és nagyon megterhelő is. Ekkora mennyiséget felvinni egy nap alatt az elég húzós volt, viszont nem akartuk otthagyni éjszakára, mert akkor jöhet eső, vagy bármi keresztülmehet rajta. Végül napnyugtára elkészültünk vele, pont, ahogy szerettük volna, és akkor azonnal fel is vettük. Még nem csináltam ilyet, úgyhogy nem tudtam, hogy fog-e működni, de nagyon jó volt érezni azt, hogy végigmegyünk rajta, és megvan az összhang a kép és a hang között. Egy vágatlan snittből áll az egész.

- Milyen járművön volt a kamera?

- Egy Citroen Berlingo típusú egyterű furgonnak a hátulját nyitottuk ki, és oda volt lerögzítve a kamera. Minél kátyúmentesebb utat kerestünk, mert semmi sem tompítja a kamerán a rázkódást.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csáki László | Fotó: Tuba Zoltán

- Milyen kamerával vettétek fel?

- Egy Canon D5 fényképezőgéppel, ami képes HD minőségben rögzíteni. Ha nagyon precízek akartuk volna lenni, akkor steadicamet is használhattunk volna, de mivel nem közelítettünk rá annyira az útra, hanem egy alapoptikával vettük fel, ezért kellően tág volt ahhoz a látószög, hogy eltűnjenek ezek a rázkódások. Érződik, hogy finoman imbolyog, de  ez nem zavaró.

- Felvétel közben hallgattad a számot és instruáltad a sofőrt, hogy lassabban vagy gyorsabban menjen?

- Nem kellett, mert szólt a szám a kocsiban, és a sofőr a visszapillantó tükörben látta, hogy mikor milyen ábra fölött haladunk el. De játszott vele: hol fékezett, hol gyorsított. Főleg a kiállásoknál volt ez érdekes, mert a szám közepén vagy egy jó ötszáz méter, amikor csak tisztán megy a zene, a kamera felsvenkel, és látjuk a tájat. Aztán van egy pont, amikor újra lesvenkel az útra, és pont amikor Bori elkezdi énekelni, hogy "kiböfög a gyár...", akkor kell újra megjelenni a rajznak. Ez sikerült is.

- Hányadik próbálkozásra tudtátok felvenni?

- Nem sokat cicóztunk, háromszor felvettük, és harmadik jó lett. Az idő is nagyon szorított, mert ment le a nap, sokszor nem tudtunk erre ráfutni. Amikor úgy éreztük, hogy megvan, csomagoltunk, és jöttünk is el. Szerintem a mai napig ott vannak a rajzok az úton. A munkahelyemen csináltunk az udvaron egy tesztet, mindig kinézek rá, és látom, hogy mennyire mosta már el az eső. Még nyomaiban látszik. Érdekes lehet, ha valaki arra megy, erről az egészről nem tud semmit, és azt látja, hogy hirtelen tele van firkálva az út. Mindegy, legalább jobbá teszi az útját. Mi azt mondtuk, hogy ez lesz mostantól a Péterfy Bori út.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csáki László | Fotó: Tuba Zoltán

- Mi inspirált legjobban a munka során?

- Engem nagyon jól beindítanak ezek a szövegek, amiket Bori vagy Tariska Szabolcs ír. Nagyon könnyedek, egyáltalán nem földhözragadtak, asszociatív módon előhívnak képeket bennem. Az volt a lényeg, hogy odaírjuk azt a szöveget, amit Bori énekel, de annak legyen valami vizuális lenyomata. Például amikor azt énekli, hogy felrobban a Föld, akkor feldobtunk egy óriási nejlonzacskót, amit előtte teletöltöttünk mésszel, az szétplaccsant a földön, és az lett a robbanás. Játék volt a szöveggel.

- Érdekes, hogy igaziból ez is animáció, amit te egy természetes hordozóra raktál. Vannak még ilyen ötleteid, hogy hogyan lehet szokatlan módokon animálni dolgokat?

- Abszolút. Annak ellenére, hogy csinálok számítógéppel is animációt, nagyon érdekel, hogyan lehet analóg módon mozgatni dolgokat. Attól kerül lélek egy ilyenbe, hogy hozzáérsz és valamit csinálsz vele. Például elkezdtünk csinálni egy karácsonyi üdvözlőlapot, ahol magokból írtuk ki a szöveget, és hetekig kockáztuk, ahogy elhordják a madarak. Visszafelé akartuk lejátszani, hogy úgy nézzen ki, mintha összeraknák ezt az üdvözletet. Számtalan olyan lehetőség van az analóg animációban, amit hülyeség lenne géppel megcsinálni, mert nem azt a végeredményt adja. Azok a véletlenek és azok a bizonytalanságok, amiktől ez él, azt egy számítógépes animáció nem tudja adni.