Ma de. 11-kor jelentik be a cannes-i Rendezők Kéthete-szekció programját, de a Laokoon Film honlapjára már kikerült az információ, hogy a hivatalos versenyprogramon kívüli, ún. párhuzamos szekcióba a rövidfilmek közé beválogatták Till Attila Csicska című húszperces filmjét is. A Pintér Béla társulatában játszó Thuróczy Szabolcs (Valami Amerika 2, Pál Adrienn) és Szitás Balázs táncművész főszereplésével készült film egy magyar tanyán játszódik, ahol Thuróczy figurája gyakorlatilag rabszolgaként tartja fogva és kényszeríti munkára a másik férfit. Ez Till első filmje a 2008-as Pánik óta, amelynek szintén Thuróczy játszotta az egyik főszerepét.
| A Csicska című film előzetese |
A Rendezők Kéthete 1969 óta zajlik párhuzamosan a nagy fesztivállal, elsősorban a tehetségek felfedezése a célja, és sajátossága, hogy nem versenyszerű, és a hivatalos programmal szemben ide a nagyközönség is válthat jegyet. Rengeteg nagynevű filmes debütált ebben a szekcióban első filmjével, köztük George Lucas, Martin Scorsese, Francis Ford Coppola, Werner Herzog, Jim Jarmusch és Spike Lee. A válogatásban legutóbb 2009-ben szerepelt magyar film: Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét mutatták be.
A program huszonegy nagyjátékfilmből, tizennégy rövidfilmből és négy speciális vetítésből áll. A nagyjátékfilmek közé beválogatták az elsőfilmes Rebecca Daly The Other Side of Sleep című alkotását is, amely holland, magyar, ír koprodukcióban valósult meg, és magyar részről Pusztai Ferenc a producere. A film egy ír kisvárosban élő, alvajáró nőről szól, akiben egy gyilkosság felidézi anyjának húsz évvel korábbi eltűnését. A Rendezők Kéthete teljes programja itt található.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.