90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Brad Pitt és Mel Gibson új filmjét is hiába várjuk

Varga Ferenc|2011. 06. 15., 11:52|Utolsó módosítás:2011. 06. 15., 16:45|

Mégsem mutatják be a magyar mozikban a Brad Pitt főszereplésével készült Az élet fája (kritikánk) című filmet - közölte a film magyarországi forgalmazója, a Fórum Hungary. Az idei cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjjal kitüntetett alkotás hazai premierje augusztus 25-re volt kitűzve, és a fesztivál után még az is felmerült, hogy akár egy korábbi időpontra kerülhet a bemutató (a filmet Amerikában május 27-e óta vetítik), de a forgalmazó végül úgy döntött, hogy egyáltalán nem viszi mozikba a filmet.

Forrás: Fórum Hungary
Brad Pitt (középen) Az élet fája című filmben

"A jogtulajdonossal közösen összevetettük a bemutatás költségeit a lehetséges bevétellel, és úgy döntöttünk, ezt a filmet kereskedelmileg kockázatos lenne Magyarországon bemutatni" - indokolta a döntést az [origo] kérdésére Farkas Sándor, a Fórum Hungary ügyvezető-igazgatója.

Az 1994-es Egy kis szívesség óta Brad Pitt összes filmje kapott magyar mozibemutatót, és az 1999-es Rosetta óta Az élet fája lesz az első Arany Pálma-díjas film, amelyik nem kerül a magyar mozikba.

Forrás: Fórum Hungary
Mel Gibson a The Beaver című filmben

A korábbi tervek szerint szintén augusztusban hozta volna a Fórum Hungary a Mel Gibson lehetséges visszatéréseként emlegetett The Beaver (kritikánk) című alkotást, de a mostani állás szerint ezt a filmet is hiába várjuk a magyar mozikba.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy mikor jelenik meg DVD-n Az élet fája és The Beaver.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »