Vágólapra másolva!
Kihirdették a január 19. és 29. közt zajló Sundance filmfesztivál hivatalos programját. A teljes válogatás itt végigbogarászható, mi pedig kigyűjtöttük belőle azokat a filmeket, amikről már most sejtjük, hogy izgalmasak lesznek. Úgy tűnik, ebben az évben a legtöbb film a szerelemmel és a párkapcsolati problémákkal foglalkozik.
Vágólapra másolva!

The End of Love

Forrás: Sundance

Mark Webber (Scott Pilgrim a világ ellen, Mi a gond velem?) főleg színészként ismert, de már rendezett egy filmet Explicit Ills címmel. Második filmjében bevállalta, hogy saját magát rendezi: egy kisgyerekes apát alakít, akinek meghal a szerelme, és az élete darabjaira hullik. Michael Cera, Shannyn Sossamon és Amanda Seyfried is szerepel a filmben.

* * *

Hello I Must Be Going

Todd Louisót legtöbben a Pop, csajok, satöbbi gátlásos lemezbolti eladójaként ismerik, de rendezett már két filmet is, a meglehetősen jó Love Lizá-t és a kedvesen béna A musicalsztár-t. Harmadik filmjében az imádnivaló Melanie Lynskey (Két pasi - meg egy kicsi) játssza a főszerepet: egy harmincöt éves elvált nőt, aki kénytelen hazaköltözni a szüleihez, és élete minden szempontból csődnek tűnik, amíg fel nem bukkan a színen egy tinédzser fiú.

* * *

The First Time

Forrás: Sundance

Lawrence Kasdan rendező fiának első, A nők hálójában című filmjét 2007-ben mutatták be. Most itt a második rendezése, ami arról szól, hogyan lesz életében először szerelmes két középiskolás, akik egy buliban találkoznak, aztán együtt töltenek egy hétvégét. A filmben szerepel a Submarine-ból ismert Craig Roberts is, de a főszereplő fiú valószínűleg nem ő lesz, hanem Dylan O'Brien (Teen Wolf), a lány pedig Brittany Robertson (Derült égből család).

* * *

Nobody Walks

A mumblecore-színtéren indult Ry Russo-Young új filmjében egy fiatal New York-i képzőművész egy hétre vendégségbe érkezik egy menő, liberális Los Angeles-i családhoz, ahol sikeresen felborítja az erőviszonyokat, és szexuális és érzelmi problémákat generál. A főhősnő a Junó-ból ismert Olivia Thirlby, a házaspár John Krasinski és Rosemarie DeWitt.

* * *

For Ellen

Forrás: Sundance

So Yong Kim filmje egy sikertelen zenészről szól, aki egész éjszakás autóútra indul az USA-ban, hogy megküzdjön a volt feleségével a közös kislányuk felügyeleti jogáért. A főhőst Paul Dano (Vérző olaj) játssza, Jena Malone és Jon Heder is szerepel a filmben.

* * *

Simon Killer

Antonio Campos 2008-ban bemutatott első filmje, a hidegrázós Afterschool után most először jelentkezik új munkával. A Tizenhárom-ban és a Titokzatos bőr-ben megismert, azóta felnőtt Brady Corbet játssza a főhőst, egy főiskolán frissen végzett srácot, aki szakít a barátnőjével és Párizsba utazik. Ott beleszeret egy prostituáltba, és a rendezőt ismerve ennek nem lesz jó vége.

* * *

Safety Not Guaranteed

Forrás: Sundance

Az elsőfilmes Colin Trevorrow vígjátéka aranyosnak hangzik: egy újság három munkatársa elkezd nyomozni egy furcsa apróhirdetés feladója után, aki időutazáshoz keres társat a hirdetésében. Egyikük bele is szeret a paranoiás, de kedves fickóba. A filmben szerepel Aubrey Plaza, Kristen Bell, Mark Duplass és Jake Johnson is.

* * *

Smashed

James Ponsoldt (Off the Black) filmje egy fiatal párról szól, akiket az ital és a zene szeretete köt össze. Amikor a lány úgy dönt, hogy felhagy az ivással, felszínre kerülnek a kapcsolat addig rejtve maradt problémái. A lányt Mary Elizabeth Winstead (Scott Pilgrim a világ ellen) játssza, a fiú pedig Aaron Paul (Totál szívás, Az utolsó ház balra).

* * *

Save the Date

Forrás: Sundance

Michael Mohan filmje két nővérről szól: az egyikük éppen férjhez menni készül, a másik pedig egy szakítást követően rögtön beleugrik egy kapcsolatba, hogy felejtsen, tehát mindketten olyan életszakaszban vannak, amikor újra kell értelmezniük a párkapcsolataikat. Az egyik lányt Alison Brie (Pete Campbell felesége a Mad Men-ben) játssza, a másikat pedig Lizzy Caplan (Cloverfield). Ebben a filmben is szerepel Mark Webber, valamint Martin Starr (Freaks and Geeks, Adventureland) is.

* * *

The Surrogate

Forrás: Sundance

Ben Lewin filmje egy harminchat éves költőről szól, aki vastüdőben él, és elhatározza, hogy elveszíti a szüzességét. A terapeutája és a papja segítségével kapcsolatba lép egy szexuális gyógyítóval, aki segít neki a férfivá válásban. A főhőst a kiváló John Hawkes (Winter's Bone) alakítja, a nőt pedig Helen Hunt játssza.

* * *

Wish You Were Here

Forrás: bluetonguefilms

Kieran Darcy-Smith alapította a Blue Tongue Films nevű ausztrál filmes céget Joel és Nash Edgertonnal, akik vicces-nyugtalanító rövidfilmekkel kezdték, de az Animal Kingdom és a Hesher is az ő munkájuk. Ez Darcy-Smith első nagyjátékfilmje, egy lélektani dráma, ami négy barátról szól, akik elmennek nyaralni Kambodzsába, de csak hárman térnek közülük vissza. A főszerepekben Joel Edgerton (A dolog), Teresa Palmer, Felicity Price és Antony Starr látható.

* * *

Wrong

Aki látta a gyilkos gumiabroncsról szóló Rubber-t, sejtheti, hogy Quentin Dupieux következő filmje sem lesz kevésbé őrült. Ez most egy pasiról (Jack Plotnick) szól, aki az elveszett kutyáját keresi, és menet közben megismerkedik egy nimfomán pizzafutárlánnyal és más furcsa alakokkal, aminek teljes becsavarodás lehet a vége. A filmben a meglehetősen érdekesre fazonírozott William Fichtner is szerepel.