George Clooney a legmenőbb a politikában

Vágólapra másolva!
A hatalom árnyékában című filmben Ryan Gosling megfeszül azért, hogy George Clooney elnökjelölt lehessen. Ha kíváncsi vagy a játszma kimenetelére, játssz velünk, hogy premier előtt megnézhesd a filmet az [origo] filmklubban.
Vágólapra másolva!

George Clooney első rendezése a 2002-es, jópofa Egy veszedelmes elme vallomásai volt, a következő a kiváló Good Night, And Good Luck., utána kicsit félrenyúlt a felejthető Bőrfejek-kel, de most felülmúlta önmagát A hatalom árnyékában-nal (The Ides of March). A film olyan izgalmasan meséli el egy demokrata politikus elnökjelöltségért folytatott küzdelmét, hogy simán leköti még azokat is, akiknek fogalmuk sincs az amerikai választási szisztémáról, sőt, azokat is, akiket ez az egész nem is érdekel.

Forrás: outnow

A hatalom árnyékában-t nézve ugyanis nem azért szurkolunk, hogy a szimpatikus politikus megszerezze a jelöltséget, hanem azt figyeljük egyre izgatottabban, hogy a kampányokban résztvevő különböző figurák hogyan sakkoznak egymással céljaik elérése érdekében. Iszonyú érdekes az igazi elveknek, manipulációknak és hazugságoknak ez a szövevénye, amiben egyetlen apró tévedés egy karrier befuccsolását jelentheti.

A szereplőgárda csupa nagyágyúból áll: Clooney magára osztotta a politikus szerepét, kampányfőnökét a mindig zseniális Philip Seymour Hoffman alakítja, de az egész játszmát Hoffman fiatal és ambiciózus beosztottjának a szemszögéből ismerjük meg, akit Ryan Gosling alakít. Paul Giamatti a rivális kampány vezetője, Marisa Tomei egy rámenős újságírónő, Evan Rachel Wood pedig a Clooney-kampányon dolgozó ifjú gyakornoklány.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Tavaly három Ryan Gosling-filmet mutattak be a magyar mozikban (Drive, Blue Valentine, Őrült, dilis szerelem)

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 24-én kedden 20 órára a Cinema City Aréna mozi 12-es termébe (1087 Budapest, Kerepesi út 9.).

Aranyosi Laura, Babicz Anett, Bakos Éva, Balázsy István, Bálint Katalin, Banos Judit, Báródi Edit, Batik Balázs, Becseics Dusánka, Borbás Attila, Bővíz Fanni, Claudia Cabrera, Czehelszki Levente, Czuppon Lilla, Csibrán Emma, Dóczi Réka, Ducsai Tünde, Eszter Ágnes, Farkas Attila, Fazekas Fanni, Fekete Katalin, Fridrich Ágnes, Gál Imre, Gulrich Csaba, Gulyás Szabolcs, Hancz Petra, Harkai Linda, Hollo Monika, Holmár Ági, Kalmár Andrea, Katona Hajnal, Kelemen Beáta, Kis Virág, Kivételes Ágnes, Klein Éva, Koch Roland, Konradek Nándor, Kopcsay Andrea, Kovács Attila, László János, Lázár Tímea, Lenhardt Krisztina, Lutor Zsolt, Mayer Kitti, Mayer Nikoletta, Mészáros Krisztina, Mezei Petra, Mihajlovics Tivadar, Miklósi Rita, Mohos Anett, Molnár Anna, Nagy Tünde, Narday Álmos, Németh Dániel, Nyitrai Eszter, Nyúl István, Pájer Lilla, Paulik Fanni, Rehorovszky Máté, Réthi Natália, Somogyvári Ildikó, Szalai Péter, Szalontai Szabolcs, Szántó D. Ágnes, Szántó Fanni, Szécsey Réka, Szilicsány Nóri, Szobotin Dorka, Szűcs Kálmán, Szűcs Mária, Thury Zsuzsanna, Tucker Dávid, Vasáros Izabella, Vastag Györgyi, Végső Viola, Végső Viola, Vetrik, Szabolcs, Vlarth Joshoá, Wallner Zsófia, Wittner Lilla, Zsarnóczky Zsolt

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!